2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A washingtoni botrány Ukrajnában is aggodalmat kelt a várható negatív hatások miatt.

„Tanúi lehettünk, ahogy éppen véget érnek kapcsolataink Trumppal”, így kommentálta Olekszij Honcsarenko ukrán parlamenti képviselő, a menekültügyi bizottság elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint a pénteki botrányt, amely során Donald Trump amerikai elnök és alelnöke, J.D. Vance nagyon kemény hangnemben támadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a Fehér Házban tett látogatása során.

Az ukrán képviselő nem érti, hogy miért a kamerák és ezáltal a világ nyilvánossága előtt kellett „botrányt rendezni”, és miért nem lehetett ezt a kulisszák mögött elintézni.„Ennek az összeütközésnek nagyon komoly következményei lehetnek mindannyiunk számára”, tette hozzá.

Egyúttal kritizálta Zelenszkijt, aki szerinte nem beszélhetett volna így a fő szövetségesével (az ukrán elnök többek között azt mondta Trumpnak és J.D. Vance-nek, hogy az Egyesült Államok védve van Oroszországtól, van köztük egy „szép óceán”, de a jövőben „meg fogja érezni” majd a háborút). „Ez nem játék, emberek milliói harcolnak és halnak meg”, tette hozzá Honcsarenko.

Trump és Zelenszkij szócsatája a Fehér Házban
Trump és Zelenszkij szócsatája a Fehér Házban
Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

Megjegyzése miatt ugyanakkor őt is kritikák érték. Bírálói emlékeztették, hogy a botrányt J.D. Vance és Donald Trump okozta és szította.

A Kyiv Independent szerint Zelenszkij jobban visszafoghatta volna magát a találkozón, ugyanakkor jogos érv az is, hogy olyan helyzetbe hozták, amit nem nyerhetett meg.

Makszim Borodin, az időközben orosz kézre került Mariupol tanácsának egykori helyettes vezetője pedig egyenesen azt írta az X-en, hogy Trump és J.D. Vance „azért provokálták Zelenszkijt, hogy beszüntethessék a fegyverszállításokat.”

A FAZ szerint Ukrajnában most olyan érzés uralkodik, hogy az eddigi legfontosabb háborús szövetségesük, az Egyesült Államok végérvényesen oldalt váltott. Az ukránok attól tartanak, hogy a fegyverszállítások már kilátásba helyezett megkurtítása mellett egyéb segítségeket (titkosszolgálati információk, kiképzés) is megvonhatnak tőlük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyint kritizálta a Telegramon, pszichiátriára zárták az orosz ügyvédet
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 09:31
A szentpétervári pszichiátriára szállították Ilja Remeslot, aki kedden 90 ezer követővel rendelkező Telegram-oldalán írt ellenérveket Putyin elnöki tevékenységével és a háborúval kapcsolatban. 
Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Nemzetközi Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:42
Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
Nemzetközi EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:23
Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken. 
Nemzetközi A nap képe: szemtelenül fiatal miniszterelnök mutatkozott be az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:02
Hollandia új kormányfője most először vesz részt az uniós állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG