2p

Trump üdvözli az új 5 százalékos védelmi költségvetési célkitűzést, és saját érdemeinek tulajdonítja azt.

Donald Trump sajtótájékoztatót tartott a NATO csúcs után, amelyen többek között ezt mondta:

„Hosszú volt az út, de megérte. Néhányan odajöttek hozzám, és azt mondták: „Uram, 20 éve próbáljuk 3 százalékra-ra emelni a védelmi kiadásokat és nem sikerült, önök pedig 5 százalékra emelték”.

Történelmi mérföldkőhöz érkezett ez a hét , amikor a NATO-szövetségesek elkötelezték magukat a védelmi kiadások drasztikus, a GDP 5 százalékára való emelése mellett, amit senki sem gondolt igazán lehetségesnek. Ezek után azt mondták: Megcsináltad, uram. Azt hiszem, tényleg megtettem – jelentette ki Trump. 

Trump büszke magára
Trump büszke magára
Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

Hozzátette: a múltban csak néhány ország érte el ezt a célt – Lengyelországot megnevezve - de ez most megváltozott.

Trump szerint Európa nagyobb felelősségvállalása segíteni fog a jövőbeli katasztrófák esetén, de komoly katonai eszközökre - lehetőleg amerikaiakra – kell költenie. 

„Létfontosságú , hogy ezt a plusz pénzt komoly katonai hardverbürokráciára költsük, és remélhetőleg a hardvert Amerikában fogják gyártani, mert nekünk van a világ legjobb hardvere.”

Arra a kérdésre, hogy Putyinnak Ukrajnán túlmutató területi ambíciói lehetnek-e, Trump azt mondta, hogy „lehetséges”.

Hozzátette:

„Azt tudom, hogy szeretné lerendezni azt, amiben van, mert ki akar jutni ebből az egészből. Ez egy káosz a számára.”

(The Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG