2p

Sokkolta az érintetteket. 

A Reuters szerint a Pentagon egy bírósági dokumentumban közölte, hogy a transznemű katonákat elbocsátják az Egyesült Államok hadseregéből, hacsak nem kapnak mentességet. A dokumentum szerint az Egyesült Államok kormányának politikája, hogy „magas követelményeket állítson a katonák felkészültsége, harci képessége, egységessége, őszintesége, alázata és tisztessége terén.”

Az intézkedés szigorúbb, mint Donald Trump korábbi adminisztrációja alatt bevezetett korlátozások, jogvédők példátlannak nevezték az intézkedést. Trump egy januári végrehajtási rendeletében a transznemű katonák ellen személyesen is fellépett, azt állítva, hogy a nemi identitás megváltoztatása „nem egyeztethető össze a katona számára elvárt alázattal és önzetlenséggel.”

A Pentagon korábbi közlése szerint a hadsereg nem fogad új transznemű jelentkezőket és nem támogatja a nemváltáshoz szükséges orvosi beavatkozásokat. A mostani döntés kiterjeszti a tilalmat az aktív katonákra is.

Tisztogatásról beszélnek
Tisztogatásról beszélnek
Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

 

A hadseregnek 30 napon belül el kell készítenie az érintettek azonosítására szolgáló eljárást, majd 30 napon belül meg kell kezdenie az elbocsátásukat. A dokumentum alapján az új politika az amerikai katonai szolgálat követelményeihez igazodik, és összeférhetetlennek tartja a transzneműek katonai szolgálatát.

A Pentagon szerint mentesség csak „rendkívüli kormányzati érdek” esetén lehetséges, az érintetteknek pedig 36 hónapos stabil nemi identitást kell igazolniuk.  Shannon Minter, az LMBTQ+ közösség jogait védő NCLR jogásza teljes tisztogatásnak nevezte az intézkedést.

A szabályozás ellen több szervezet, köztük az NCLR és a GLAD Law pert indított, azzal érvelve, hogy az megsérti az Egyesült Államok alkotmányának ötödik kiegészítését. A Gallup közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 58 százaléka támogatja a transznemű katonák szolgálatát, de ez az arány 2019 óta csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG