3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A legfontosabb ügyekben nem volt előrelépés.

Donald Trump akár Kijevbe is kész elutazni, amennyiben az előmozdítja a béke ügyét, hogy az ukrán parlamentben felszólaljon egy megállapodás elfogadásának érdekében – erről az amerikai elnök beszélt, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt Floridában. Az amerikai-orosz csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón Donald Trump azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a békemegállapodás „közel van” Ukrajna számára, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy „egy-két nagyon problémás kérdés” fennmarad.

Az elnök egy esetleges kijevi úttal kapcsolatban megjegyezte, hogy egyelőre nem tervezi, de az ukrán államfőnek felajánlotta a lehetőséget. Donald Trump arról is beszélt, hogy a kelet-ukrajnai Donbasz régió egyike a fennmaradó kérdéseknek, de megjegyezte, hogy ezen a téren is sikerült közelebb kerülni az egyetértéshez. „Természetesen ez egyike a nagy ügyeknek” – fogalmazott.

Az amerikai elnök a vasárnap korábban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséról elmondta, hogy az két órán keresztül tartott, „nagyszerű” volt, és számos pontot megvitattak az orosz államfővel. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a 20 pontra szűkített béketervezetről 90 százalékban sikerült megállapodni, amelyen belül az ukrán-amerikai biztonsági garanciákat illetően 100 százalékos az egyetértés.

Szavai szerint az ukrán-európai-amerikai biztonsági garanciákról szinte teljes egészében létrejött a megegyezés. Hozzátette, hogy a következő hetekben az amerikai és ukrán delegációk tovább tárgyalnak, hogy véglegesítsék a megállapodást. Volodimir Zelenszkij arról is beszélt, hogy Donald Trump még januárban vendégül láthatja az ukrán és az európai felet is további tárgyalásra, akár Washingtonban.

Az ukrán államfő hangsúlyozta, hogy egy kidolgozott és elfogadott békemegállapodás bármely eleméről szükségessé válhat egy népszavazás Ukrajnában, de nem zárta ki, hogy arról az ukrán parlament döntsön. Donald Trump a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy Volodimir Zelenszkijjel közösen telefonon számoltak be európai vezetőknek tárgyalásuk eredményéről, amelyen részt vett a francia, a lengyel és a finn elnök, az olasz, a brit, a német és a norvég miniszterelnök, a NATO főtitkára, valamint az Európai Bizottság elnöke.

Egy végleges békemegállapodás az amerikai elnök szavai szerint „néhány héten belül” létrejöhet, ugyanakkor megjegyezte, hogy amennyiben rosszul halad a folyamat, akkor nem zárható ki, hogy meghiúsul az egyezség, ami szerinte „szégyen lenne”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
Nemzetközi Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:50
A lengyel alkotmánybíróság helyzetének megoldását annak kell kezdeményeznie, aki a testület válságát okozta, vagyis Donald Tusk kormányfőnek, a kormánynak, és szerepet kell vállalnia benne a parlamentnek is – jelentette ki Rafal Leskiewicz államfői szóvivő hétfőn a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban.
Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG