1p

Michael O'Leary vezérigazgató Varsóban tett bejelentést.

Idén nyáron 4–6 százalékkal emelkedhetnek a repülőjegyárak a Ryanairnél, jelentette be kedden Varsóban a vezérigazgató, Michael O'Leary. Tavaly nyáron még 10 százalékos árcsökkenés volt jellemző, részben az online utazási irodákkal folytatott, azóta nagyrészt megoldott vita miatt. O'Leary szerint az idei árak még így is alacsonyabbak lesznek a 2023-as nyári szinthez képest, de magasabbak, mint 2024 elején, írja a Portfolio.hu.

A vezérigazgató kitért a Boeing helyzetére is, szerinte a repülőgépgyártó 2026 nyarára behozza a lemaradását a szállítások terén. O'Leary azt is elmondta, hogy a Ryanair készen áll arra, hogy egy esetleges tűzszünet után hat héten belül újraindítsa ukrajnai járatait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nyert a PSG, 130 embert tartóztattak le Párizsban
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 10:59
Rongálásokba, összecsapásokba torkollt a Paris Saint-Germain szurkolóinak ünneplése szombat este a francia fővárosban, miután csapatuk legyőzte az Intert a Bajnokok Ligája döntőjében.
Nemzetközi Legalább 26 halott egy gázai segélyközpont elleni támadásban
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 10:10
Több mint százra teszik a sebesültek számát.
Nemzetközi Hiába keménykedik, nem hisznek az amerikai védelmi miniszternek
Káncz Csaba | 2025. június 1. 09:32
Bármilyen kemény beszédet is mondott az amerikai védelmi miniszter Szingapúrban, a főnöke tettei számítanak igazán Ázsiában. A térségben azt tekintik döntőnek, hogy az USA Nemzetbiztonsági Tanácsában a Kína-héjákat – mint például Mike Waltz és Alex Wong – elmozdították a posztjukról. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi A román után a lengyel elnökválasztáson is elbukik ma Orbán Viktor szövetségese?
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 08:41
Megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás második fordulója Lengyelországban.
Nemzetközi Boszorkányüldözés a gyermekvédelem apropóján
Elek Lenke | 2025. május 31. 17:10
Az orosz Állami Duma egy sor olyan film és könyv betiltására készül, amelyek – mint mondják – kívülről és belülről romboló hatással lehetnek a gyerekekre.
Nemzetközi 150-en meghaltak a nigériai áradásokban
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 16:35
Több mint 3000 ember kényszerült elhagyni otthonát, miután a heves esőzések áradásokat okoztak a Niger állambeli Mokwa piacvárosban.
Nemzetközi Ismét ellenzéki politikusokat zártak be Isztambulban
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 15:26
A török hatóságok szombaton újabb ellenzéki párttagok őrizetbe vételét rendelték el Isztambulban, és házkutatásokat tartottak ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál – jelentette az állami média.
Nemzetközi Kétséges, hogy igaz-e, amit a kínai sárkányrepülős állít
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 14:32
Peng Yujiang azt állítja, hogy a feláramlás majdnem olyan magasra repítette, mint a Mount Everest, de a repülési videók egyes részei mesterséges intelligencia által generáltnak tűnnek.
Nemzetközi Kárpótlást kapnak a parajdi bányamunkások
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 14:05
A román államfő rövid sajtótájékoztatón mondta el, hogy januárig biztos, hogy kapnak fizetést, de utána nem tudják mi lesz. 
Nemzetközi Megérkezett Parajdra a román államfő (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 11:30
Szombat délre Parajdra várják Nicușor Dan frissen megválasztott államfőt, akit többek között Tánczos Barna pénzügyminiszter és Antal Lóránt udvarhelyszéki szenátor kísér el. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG