2p

Jelentős szennyezés keletkezett a Fekete-tengeren.

Az orosz hatóságok szerdán bejelentették, hogy 49 kilométeren szennyezi a vasárnap a Kercsi-szorosnál hajótörést szenvedett tankhajókból kiömlő mintegy 3000 tonna fűtőolaj a fekete-tengeri partokat, főként a Krasznodari területen, ahol folynak a tisztítási munkálatok.

Mintegy 2700 műszaki mentő és önkéntes vesz részt a kárelhárításban a Temrjuki és Anapai járások közötti partszakaszon – közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma. Eddig mintegy 100 tonna olajat emeltek ki, és tíz kilométer hosszan tisztították meg a partot. A Krím félsziget partjainál eddig nem észleltek olajszennyeződést. Anapa üdülőhelyen és négy másik településen rendeltek el veszélyhelyzetet.

Az Anapa közelében fekvő Vityazevóban mintegy harminc madarat mentettek ki és tisztítottak meg az olajtól – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Az összesen 9000 tonna fűtőolajat szállító, több mint ötvenéves két Volgonyefty tankhajó vasárnap szenvedett hajótörést a heves viharban a nyílt tengeren Oroszország és a 2014-ben Moszkva által annektált dél-ukrajnai Krím félsziget között. Az egyik hajó legénységének egy tagja életét vesztette, tizenegyen megsérültek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG