3p

Lengyelország szerint a háborús bűntettek megelőzése érdekében be lehet vetni a nyugati fegyvereket, az amerikai külügyminiszter szerint "alkalmazkodni fognak a helyzethez".

A lengyel külügyminiszter kimondta, az amerikai majdnem

Ukrajna jogosult a nyugati fegyverek használatára a háborús bűntettek megelőzése végett – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön Varsóban, az Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel közös sajtókonferencián.Blinken az előző napi kijevi látogatása után utazott Varsóba. A sajtóértekezleten újságírók arról is kérdezték az amerikai diplomácia vezetőjét, Ukrajna kapott-e már engedélyt arra, hogy az oroszországi célpontok támadásakor nyugati fegyvereket használjon.

Az ukrajnai háború során „pontosan azt fogjuk csinálni, amit korábban is, alkalmazkodni fogunk az aktuális helyzethez, azokat az eszközöket illetően is, amelyek Ukrajna rendelkezésére állnak az orosz agresszióval szembeni hatékony védekezés érdekében”

– válaszolt Blinken.

Sikorski ebben az összefüggésben aláhúzta: az agresszió áldozata jogosult a védelemre, arra, hogy megsemmisítse az őt érő légitámadás eszközeit.

„Ezért úgy gondolom, Ukrajna jogosult arra, hogy nyugati fegyvert használjon a háborús bűntettek megelőzése céljából”

– szögezte le.

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter  amerikai partnerét, Antony Blinkent fogadja Varsóban 2024. szeptember 12-én. A lengyelek már rábólintanának, hogy Oroszországban is bevessék a nyugati fegyvereket, az USA talán még nem csapott a tenyerükbe.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter amerikai partnerét, Antony Blinkent fogadja Varsóban 2024. szeptember 12-én. A lengyelek már rábólintanának, hogy Oroszországban is bevessék a nyugati fegyvereket, az USA talán még nem csapott a tenyerükbe.
Fotó: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski

Lengyelország már most is orosz támadás alatt áll

A NATO keleti szárnyát érintő orosz hibrid fenyegetésekre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Sikorski felidézte a Lengyelország keleti határát érő támadásokat, amelyeket „Oroszország a fehérorosz rezsimmel együtt hajt végre, kihasználva az ebből a célból odaszállított, felfegyverzett migránsokat”.

Emlékeztetett arra is, hogy nyáron a fehérorosz-lengyel határon egy illegális bevándorló egy lengyel katonát ölt meg.

A lengyel külügyminiszter a Lengyelországot érő orosz dezinformációs és kibertámadásokra is utalt, valamint az orosz drónok és manőverező robotrepülőgépek által okozott légtérsértésekre. Felidézte az utóbbi időben megakadályozott szabotázsakciókat, gyújtogatási kísérleteket is.

„Ha egy következő +tűzvészre+ kerülne sor, melynek során megsérülne egy lengyel állampolgár, akkor Lengyelország olyan lépéseket tesz majd, amelyeket Oroszország észre fog venni” – fogalmazott Sikorski.

Blinken megállapította: a többfajta eszközzel folytatott hibrid támadásokat több országban is észlelik, mindez Oroszország „szélesebb stratégiájához tartozik”. Hangsúlyozta: a szövetségesek információt cserélnek a történtekről, és „olyan lépéseket tesznek, amelyek következményekkel járnak”. Nemcsak szankciókról van szó, hanem „más intézkedésekről is, amelyek úgy fokozódnak és folytatódnak, hogy Oroszország biztosan viselje tevékenysége következményeit” – jelentette ki Blinken.

A lengyel légtérbe behatoló orosz légi eszközök esetleges lelövéséről szóló kérdésre válaszolva Blinken aláhúzta: „az önvédelemre jogosult Lengyelország oldalán állunk”. Hozzátette: a NATO-ban vita folyik arról, szabad-e a légvédelemnek lelőnie e tárgyakat, mielőtt behatolnának a szövetség légterébe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG