2p

Óriási mozgolódás a horvát kormányban.

Távozik a horvát kormányból Marin Piletic munka-, nyugdíjügyi, család- és szociálpolitikai miniszter, utódja a rijekai klinikai kórházközpont jelenlegi igazgatója, Alen Ruzic lesz – jelentette be hétfőn Andrej Plenkovic miniszterelnök.

Plenkovic a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökségének és nemzeti tanácsának együttes ülése után közölte, Piletic az ágazatában végzett, tartósan megterhelő munka miatt visszatér a parlamentbe, a miniszteri tisztséget Alen Ruzic veszi át.

Piletic távozására azt követően került sor, hogy tavaly év végén eszkalálódott az inkluzív támogatás bevezetése körüli ügy.

Az ellátást a fogyatékossággal élő személyek számára hozták létre a meglévő jogosultságok egyesítése és növelése érdekében.

Nagy változások a horvát kormányok
Nagy változások a horvát kormányok
Fotó: DepositPhotos.com

A rendszert a kezdetektől késedelmek jellemezték a kérelmek elbírálásában, és a korábban ismertetett adatok szerint mintegy 15 ezer igénylő halt meg, mielőtt döntés született volna jogosultságukról.

A zágrábi közigazgatási bíróság nem jogerős ítéletében nemrég kimondta, az eljárást a kérelmező halálától függetlenül le kell folytatni, és jogosultság megállapítása esetén az állam köteles az örökösöknek kifizetni a támogatást a kérelem benyújtásának napjától a kérelmező haláláig terjedő időszakra.

Plenkovic hangsúlyozta, Piletic távozása nem az ítélet következménye, hanem kettejük közös megállapodásán alapul.

Az inkluzív támogatás ügye mellett az elmúlt hónapokban több, a tárcát érintő jogi kérdés is felmerült: decemberben az alkotmánybíróság megsemmisítette a személyi asszisztenciáról szóló törvény egyes, „diszkriminatív és korlátozó” rendelkezéseit.

Utódja, Alen Ruzic 2020 óta a rijekai klinikai kórházközpont igazgatója. A legutóbbi helyhatósági választásokon a HDZ jelöltjeként indult a Tengermellék-Fennsík megyei elöljárói tisztségért. Rijeka városi képviselője és a megyei közgyűlés tagja. Kardiológus, egyetemi oktató és kutató, a rijekai egyetem orvostudományi karának rendes professzora.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kína bekeményített a japnáokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hévégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
Nemzetközi Már 1430 áldozata van a venezuelai földrengéseknek, egy városnyi ember pedig eltűnt
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 09:54
Az ENSZ becslése szerint a szerdai földrengések hétmillió embert érintettek. A rengéseket Brazíliában és Kolumbiában is lehetett érezni. 
Nemzetközi Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 16:49
A szervezet szerint az maga a megadás.
Nemzetközi Bollywood és Nollywood megfosztja trónjától Hollywoodot?
Elek Lenke | 2026. június 27. 14:58
Az amerikai álomgyár csillaga leáldozóban lenne? Több szakember szerint már régóta az indiai Bollywood a filmművészet legnagyobb piaca. Igaz, Nollywood is szorosan a nyomában lohol. Mi a titka Indiának és Nigériának?
Nemzetközi Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 14:30
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG