3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Moszkva azután kezdett hajlandóságot mutatni arra, hogy az ukrán és az orosz államfő üljön le egymással beszélni, miután Ukrajna több sikeres katonai műveletet hajtott végre Oroszország területén – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben újságírók előtt.

„Szükségünk van a háború befejezésére, ami valószínűleg a vezetők találkozójával kezdődik. Másképp nem fog menni velük. Szükség van egy csúcsszintű találkozóra. Ezt mi folyton felvetjük, most viszont már ők is (az orosz fél) elkezdtek erről beszélni. Ez már egy lépés egy bizonyos találkozóformátum irányába” - idézte Zelenszkijt az Ukrinform állami hírügynökség.

Szavai szerint az oroszok hozzáállását a csúcstalálkozó ötletéhez „néhány oroszországi lépés és művelet” változtatta meg.

„A tárgyalási folyamatokon, párbeszéden, diplomácián kívül sok minden történt még az ő területükön, amit mindenki láthatott” – jegyezte meg.

Az elnök elmondta azt is, hogy a legutóbbi, isztambuli tárgyalási forduló fő eredményei között szerepel egy újabb nagyszabású, 1200 fős hadifogolycsere, valamint Oroszországban bebörtönzött ukrán politikai foglyok és újságírók hazaengedése.

Kiemelte, hogy az utóbbi bonyolultabb kérdés, mivel polgári személyeket érint.

„Mi nem tudunk polgári személyeket kicserélni, a civil foglyokat nekik (Oroszországnak) kell elengedniük. Ezért most a listákra vonatkozó formát keresi mindkét oldal” - fejtette ki az államfő.

Szerdán találkozott Isztambulban a harmadik alkalommal Ukrajna és Oroszország küldöttsége, hogy tárgyaljon a háború lezárásáról.

Az első isztambuli tárgyalási forduló Ukrajna és Oroszország között idén május 16-án, a második pedig június 2-án volt.

Olekszandr Bevz, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, az ukrán fél ismételten javasolta, hogy a két ország vezetői üljenek tárgyalóasztalhoz, és a csúcstalálkozót lehetőleg már augusztusban rendezzék meg – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken arra az újságírói kérdésre, miszerint reálisabbá vált-e Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának lehetősége a harmadik isztambuli tárgyalási forduló után, pénteken azt válaszolta: „a legfelső szintű találkozó megvalósulhat, sőt meg is kell valósulnia, hogy végső pontot tegyen a rendezési folyamat végére, és rögzítse azokat megállapodásokat, amelyeket a szakértői munka során kell kidolgozni. Ennek fordított sorrendben történő lebonyolítása viszont lehetetlen” – idézte őt a RIA Novosztyi orosz hírportál.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG