2p

Az izraeli biztonsági kabinet egyhangúlag elfogadta hétfő hajnalban a Hamász iszlamista terrorszervezet elleni újabb gázai hadjárat tervét.

„Ez egy jó terv, mert elérhető vele a két cél, a Hamász legyőzése és a túszok hazahozatala” – mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök. „Áttérünk a rajtaütésekről a területek elfoglalására és megtartására”- tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a terv összhangban van Donald Trump amerikai elnök azon korábbi felvetésével is, hogy elő kell mozdítani a gázai lakosok önkéntes kivándorlását.

Az új hadműveletek tervét a maga részéről Netanjahu már pénteken jóváhagyta, miután egyeztetett róla Jiszrael Kac védelmi miniszterrel és Éjál Zamír vezérkari főnökkel. A haditerv a ynet hírportál kormányzatra hivatkozó közlése szerint arról szól, hogy a hadsereg a korábbinál módszeresebben támadja majd a Hamász fegyveres egységeit, újabb területeket foglal el az övezetben, és ezeket végleg meg is tartja, továbbá tartalmazza azt is, hogy a civil lakosságot elköltöztetnék az övezet délnyugati sarkában kialakított humanitárius zónába.

Jóváhagyták a segélyszállítmányok beengedését is, amelyet csak Itamár Bangvír ultranacionalista belbiztonsági miniszter ellenzett a megbeszélésen. "Nem értem, miért kell nekik humanitárius segélyt adni. Van ott elég étel. Inkább a Hamász raktárait kellene bombázni – mondta Bengvír, akit az izraeli sajtó idézett.

„Köt bennünket a nemzetközi jog, nem éheztethetjük ki a Gázai övezet lakosságát. Az ilyen kijelentések veszélyesek - válaszolt neki Éjál Zamír vezérkari főnök. Hasonlóképpen reagált Gali Baharai-Miara főügyész: „Izraelnek kötelessége humanitárius segélyt bejuttatni.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG