2p

Ledőlt egy tabu Kijevben: Zelenszkij elnök „ideiglenesen” lemondana egyes ukrán területekről, ha a csonka Ukrajna biztonsági garanciákat kap a NATO-tól. Donald Trump hivatalba lépéséig Moszkva és Kijev is próbál „pozíciót fogni”, hogy legyen majd miről alkudozni a tárgyalóasztalnál. Ezzel Orbán Viktor mantrája, „a háború helyett békét, de azonnal” némi késéssel, de valóra válhat.

Ebben az esetben szerencsére véget ér majd a vérontás, ugyanakkor Oroszország erőszakkal vesz el területeket Ukrajnától – a nemzetközi jogot ismét megtapossák.

A magyar miniszterelnököt ez a jelek szerint nem zavarja – néhány hete pedig ő maga is fittyet hányt a nemzetközi jogra. Meghívta ugyanis Magyarországra Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, akit köröz a Nemzetközi Büntetőbíróság, és akinek a hadserege népirtást követ el Gázában az Amnesty International friss jelentése szerint. (Izrael szerint ez hazugság.)

Minderről ütköztette véleményét lapcsoportunk, a Klasszis Média szubjektív műsora, az Ez Viszont Privát külpolitikai különkiadásában Káncz Csaba geopolitikai szakértő, valamint Bózsó Péter és Wéber Balázs, lapcsoportunk újságírói.

A korábbi adásokat itt érhetik el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
Nemzetközi Izrael fegyverként használja a vizet a Gázai övezetben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:13
Az izraeli hatóságok fegyverként használják a vízhez jutást a Gázai övezetben élők ellen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet szerint, amely kedden közzétett jelentésében kollektív büntetés alkalmazásával vádolta Izrael.
Nemzetközi A blokád ellenére orosz szuperjacht kelt át a Hormuzi-szoroson
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:07
Egy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik kulcsfontosságú szövetségeséhez köthető szuperjacht jutott át a Hormuzi-szoroson, a kritikus hajózási csatorna folyamatos blokádja ellenére.
Nemzetközi Az ukrán légvédelem nem bírt az orosz drónokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 11:16
Az északkelet-ukrajnai Konotopot tömeges dróncsapás érte.
Nemzetközi Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:48
Kedden beszédet mond az amerikai Kongresszusban.
Nemzetközi Orosz olajfinomítót támadtak az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:57
A tűz oltására 122 embert és 39 műszaki eszközt vetettek be.
Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
Nemzetközi Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:22
Sok új név felkerült a listára.
Nemzetközi Putyin segítő kezet nyújtana Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:37
Az orosz elnök fogadta az iráni külügyminisztert.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG