2p

Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint az Identitás és Demokrácia (ID) európai pártcsaládok tagjai nem váltanak frakciót, és nem egyesülnek egymással - jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, az ECR elnöke pénteken.

Meloni elmondta, hogy az általa vezetett Olasz Testvérek (FdI) és a Vox spanyol jobboldali párt az ECR tagja, és "úgy gondolom, egyik sem tervezi a frakcióváltást". Hozzátette, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) francia pártról sem feltételezi, hogy elhagyja az Identitás és Demokráciát, amelynek jelenleg a tagja. Az ID-hez tartozik a Matteo Salvini vezette Liga párt is, amely az Olasz Testvérek szövetségese a római kormányban.

"Semmilyen egyesülés nem szerepel a láthatáron a konzervatívok és az ID között. Ez nem jelenti, hogy bizonyos témákban nem működhetünk együtt, miként már eddig is történt. Az Európai Unióban előfordul, hogy eltérő politikai családok ugyanúgy szavaznak bizonyos kérdéseket illetően" - hangoztatta Meloni. Az olasz kormányfő kijelentette, hogy Marine Le Pennel "vannak közös pontok az illegális migrációval szembeni fellépésben, a zöld átmenethez való hozzáállásban, az európai identitás védelmében".

Orbán Viktor miniszterelnök és Giorgia Meloni olasz kormányfő megbeszélést folytatott Brüsszelben 2024. január 31-én. Biztosan volt miről beszélni. .
Orbán Viktor miniszterelnök és Giorgia Meloni olasz kormányfő megbeszélést folytatott Brüsszelben 2024. január 31-én. Biztosan volt miről beszélni. .
Fotó: Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Giorgia Meloni úgy vélte, hogy a júniusban esedékes európai parlamenti választások "lehetőséget adnak a változásra, és a változást az eddigiektől eltérő európai többség idézheti elő". Kijelentette, "elég volt a többszínű többségből", ezzel az Európai Néppárt (EPP) és az Európai Szocialista Párt (PSE) szövetségére utalt.

Orbán Viktor magyar kormányfő februárban azt mondta: az EP-választás után beülnek az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójába.

A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt továbbra is a legnagyobb politikai erőnek számít, és 26 százalék feletti támogatottságot mutat - derült ki az európai parlamenti választások előtti utolsó nyilvánosságra hozott felmérésekből csütörtök este.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG