2p

Elon Musk hamis állításokkal vádolja a Pentagon munkatársait, és büntetőeljárást sürget ellenük.

Elon Musk szerint büntetőeljárásnak kellene indulnia azok ellen a Pentagon munkatársai ellen, akik a New York Timesnak nyilatkoztak róla. A lap korábban arról írt, hogy az amerikai hadsereg bizalmas tájékoztatást adhat Musknak egy esetleges Kínával kirobbanó háborúra vonatkozó tervekről. Musk az X-en úgy fogalmazott:

„A New York Times tiszta propaganda. Várom, hogy felelősségre vonják azokat, akik rosszindulatúan hamis információkat szivárogtatnak a NYT-nek. Meg fogják találni őket.”

A cikk állításait Donald Trump amerikai elnök is tagadta, aki a Truth Socialon azt írta: „Kína szóba sem kerül.” Egy amerikai tisztviselő a Reutersnek név nélkül megerősítette, hogy valóban szerveznek egy tájékoztató megbeszélést Muskkal a Pentagonban, amely több témát érintene, köztük Kínát is.

A Reuters szerint a tájékoztatás Musk tanácsadói szerepének erősödését jelzi Trump mellett, ugyanakkor összeférhetetlenségi kérdéseket is felvet. Musk cégei – a Tesla és a SpaceX – üzleti kapcsolatban állnak Kínával és az amerikai védelmi minisztériummal is. A Fehér Ház korábban azt közölte, hogy Musk visszalép bármely kormányzati feladattól, ha összeférhetetlenség merülne fel.

Időközben Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés vezetője belső vizsgálatot indított a kiszivárgott információk miatt. Hivatali chatfelületeket is ellenőriznek.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
Nemzetközi Az ukránok Krasznodart, az oroszok Odesszát támadták az éjjel
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 08:19
Bőven akadt dolga az orosz légvédelemnek az éjjel szerte az országban.
Nemzetközi Enged a nyomásnak Zelenszkij, odadobta a tüntetőknek a hadsereg vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:48
De ezzel csak a tüntetők egyik követelését teljesítette.
Nemzetközi Hivatalos: a franciák tényleg megtiltották a 15 év alattiaknak a közösségi hálózatok használatát
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:58
A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe, elsőként Európában.
Nemzetközi Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
Litván Dániel | 2026. július 22. 05:44
A korrupt, inkompetens ukrán vezetők a saját túlélésük érdekében beáldozták a győzelem lehetőségét? Ez is az egyik olvasata Mihajlo Fedorov leváltásának. De hogyan mászik ki ebből a slamasztikából Zelenszkij?
Nemzetközi Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:51
Legutóbb Ban Ki Mun akkori ENSZ-főtitkár járt hivatalos látogatáson Szíriában 2009-ben.
Nemzetközi 2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:52
Jövőre új stratégiai kutatási és kitermelési program indul.
Nemzetközi Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:32
Az intézkedések gyorsaságát lehet vitatni, de a demokrácia- és Európa-párti táborban senki sem kérdőjelezi meg a lépések szükségességét.
Nemzetközi Csak nem jön el a nyugvópont: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 16:58
Hiába az átmeneti piaci stabilizáció, nem szűnnek az aggodalmak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG