2p

Legalább hat ember meghalt Kubában azt követően, hogy a szigetországra lecsapott az Oscar hurrikán.

"Az előzetes információk szerint hat ember életét vesztette San Antonio del Sur településen", a keleti Guantánamo tartományban - mondta Miguel Diaz-Canel kubai elnök hétfő este az állami televízióban közvetített beszédében. San Antonio del Sur településen kívül az ugyanebben a tartományban, a sziget keleti részén fekvő Imias települést is súlyosan érintette a rossz időjárás. "Olyan mértékű áradások voltak, amilyeneket még soha nem mértek ezen a két területen" - tette hozzá az elnök.

"A Forradalmi Fegyveres Erők és a belügyminisztérium veszi át a mentési műveleteket Guantánamo ezen településein, ahol még mindig vannak megközelíthetetlen területek" - közölte az államfő az X közösségi oldalon. Az Oscar hurrikán, amely vasárnap este mintegy óránkénti 130 kilométeres széllel érte el a szárazföldet, majd trópusi viharrá gyengült, hétfő este eltávolodott Kubától. Az ország energiaellátási helyzetével kapcsolatban a kubai elnök hétfő este azt mondta, hogy "a szolgáltatás több mint 36 százaléka (helyreállt), és jelenleg stabilan működik" az országban.

Csütörtökön, az áramszünet előestéjén a kubai elnök bejelentette, hogy a szigetország "energiavészhelyzetben" van, mivel a Washington által 1962 óta elrendelt embargó szigorítása miatt nehézségekbe ütközik az erőművek működtetéséhez szükséges üzemanyag beszerzése. Pénteken leállt a legnagyobb és leghatékonyabb áramtermelő közmű, az Antonio Guiteras hőerőmű, emiatt teljesen összeomlott az áramszolgáltatás a tízmillió lakosú országban, amire még nem volt példa. Ez alól csak néhány olyan hely volt kivétel, ahol generátort tudtak működtetni. Az áramszolgáltatás már korábban is akadozott, helyenként akár 12 órán át is szünetelt. Külföldi adatok szerint az ország fő olajszállítója, Venezuela az év eddig eltelt részében csak feleannyi kőolajat szállított Kubának, mint tavaly. A kubai illetékesek szerint a múlt heti Milton hurrikán is nehezítette az importált fűtőanyag eljutását Kubába.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Kuba

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
Nemzetközi Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 11:17
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. Magyar Péter szerint „bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”.
Nemzetközi Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére 
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:51
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel, tíz kilométerre Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől – jelentette be Nicusor Dan román államfő.
Nemzetközi Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:01
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant – közölték diplomáciai források New Yorkban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG