2p

Az Európai Unió védelmi programjában, a SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrást felvételét tervezi a kormány.

Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb – közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat.

Egy Lynx KF41 harcjármű. A hazai gyártás is felfuthat.
Egy Lynx KF41 harcjármű. A hazai gyártás is felfuthat.
Fotó: rheinmetall-defence.com

Kedvező kamat

A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.

2025. május 29-én hatályba lépett a SAFE (Security Action for Europe) létrehozásáról szóló rendelet. A SAFE egy Közösségi szintű sürgősségi intézkedés, hatálya 5 évre (2025-től 2030. december 31-ig) szól. A program keretében a Bizottság kedvező kamatozású hitelt nyújt a tagállamoknak védelmi beszerzésekre és beruházásokra összesen 150 milliárd euró értékben.

Ez magában foglalja a gyártási kapacitás bővítését, a védelmi felszerelések rendelkezésre állásának biztosítását, valamint a jelenlegi képességbeli hiányosságok orvoslását – mindezzel hozzájárulva az EU védelmi felkészültségének növeléséhez. A hitelt az új beszerzések és beruházások finanszírozására lehet felhasználni, ugyanakkor a megvalósításhoz legalább egy másik tagállam vagy a rendeletben jelzett harmadik állam részvétele is szükséges, bár a SAFE speciális körülmények fennállása esetén lehetővé teszi olyan beszerzések finanszírozását is, amelyeket csak egy tagállam hajt végre.

Tervet kell készíteni

A forrás felhasználni kívánó tagállamoknak november 30-ig ún. Védelmi Ipari Beruházási Tervet kell készíteniük és benyújtaniuk a Bizottságnak. A Bizottság által készített értékelés és a Tanács döntése után köthető meg a hitelszerződés, várhatóan a jövő év elején.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG