2p

Az Európai Bizottság elhalasztotta azt a tervét, amely 2027-től betiltaná a nagy károsanyag kibocsátású fatüzelésű kályhák és fűtőberendezések értékesítését, miután cseh és német törvényhozók ellenállásba ütközött.

A Euractiv által látott jogszabálytervezetet február 12-én kellett volna bemutatni Brüsszelben, amely szigorúbb határértékeket szabott volna a fatüzelésű kazánok és fűtőberendezések káros részecskekibocsátására 2027-től. A tervet azonban elhalasztották, a bizottsági ülés pedig elmaradt, mert – egy bizottsági szóvivő megfogalmazása szerint – „további technikai finomításra van szükség”.

A döntés hátterében a csehországi közfelháborodás és az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt (EPP) ellenállása áll.

„Számunkra a biomassza-fűtési rendszerek fontos részét képezik az energetikai átmenetnek, különösen a vidéki területeken” – mondta Peter Liese, az EPP képviselője a Euractivnak. Nem ez lenne az első eset, hogy Brüsszel az utolsó pillanatban változtatásokat hajt végre a fűtési szabályokban – a fatüzelésű kályhák körüli vita emlékeztet a 2023-as németországi kötelező hőszivattyúkról szóló elhúzódó politikai csatára, amely végül arra késztette az Európai Bizottságot, hogy elálljon a hasonló uniós szintű tervektől.

„Biztos vagyok benne, hogy az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen soha nem engedné egy ilyen dokumentum elfogadását” – tette hozzá Liese.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG