2p

Az Egyesült Államok véglegesítette kilépését az Egészségügyi Világszervezetből (Worldh Health Organization – WHO) – közölte az amerikai külügyminisztérium pénteken.

A közlemény szerint az Egyesült Államok január 22. óta nem tagja az ENSZ szakosított szervezetének, ami egyéves kilépési folyamatot zárt le. Donald Trump elnök 2025. január 20-i hivatalba lépését követően egyik első elnöki rendelete az Egyesült Államok távozását írta el a WHO-ból.

A külügyminisztérium azzal indokolta a kilépést, hogy a WHO „hibák sorozatát” követte el a koronavírusjárvány idején, és a tagság megszüntetésének célja, hogy az „amerikai emberek számára okozott károkat felszámolják”.

„Mint sok nemzetközi szervezet, a WHO is eltávolodott alapvető küldetésétől, és folytatólagosan az Egyesült Államok érdekeivel szemben cselekedett. Habár az Egyesült Államok alapító tagja és a legnagyobb pénzügyi adományozó volt, a szervezet tovább vitte átpolitizált és bürokratikus programját, amelyet az Egyesült Államokkal ellenséges országok irányítanak” - olvasható az amerikai külügyminisztérium közleményében.

Az Egyesült Államok a jövőben korlátozott együttműködést folytat majd az egészségügyi szervezettel, ami az amerikaiak biztonságát és egészségét szolgálja – írták.

A külügyminisztérium hozzátette: a kilépéssel egy időben megszűnt minden amerikai anyagi és szakmai hozzájárulás a WHO kezdeményezéseihez.

Ugyanakkor azt ígérte, hogy az Egyesült Államok a jövőben is vezető szerepet tölt be a közegészségügy területén, amit egyes országokkal való együttműködésére alapoz majd.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG