3p

Több javaslatot is tett.

A kormányzati tevékenység demokratikus ellenőrzési rendszerének megerősítésére tett magyarországi lépéseket méltatta és további ajánlásokat fogalmazott meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának egyetemes időszakos felülvizsgálati ülésén (Universal Periodic Review, UPR) a testülethez akkreditált brit nagykövet.

Eleanor Sanders a londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a genfi székhelyű ENSZ-szervezet értekezletén elmondta: Nagy-Britannia üdvözli azokat a fontos lépéseket, amelyeket a demokráciáért 1956-ban vívott bátor küzdelem után 70 évvel az új magyar kormány tett a demokratikus fékek és ellensúlyok megszilárdítása, az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítése és a közmédia reformja érdekében.

A brit képviselő elismerően szólt azokról az intézkedésekről is, amelyeket a magyar kormány a korrupcióellenes biztosítékok meghonosítására és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott konzultációk javítására léptetett érvénybe.

Meg is dicsérte a magyar kormányt a diplomata
Meg is dicsérte a magyar kormányt a diplomata
Fotó: DepositPhotos.com

Eleanor Sanders ugyancsak méltatta a magyar kormány által a gyermekvédelmi jogszabályok megerősítésére tett legutóbbi lépéseket, beleértve az LMBT-közösség tagjaival szembeni diszkriminatív rendelkezések megszüntetését.

Nagy-Britannia elismeréssel nyugtázza, hogy az új magyar kormány milyen mértékű reformokat hajt végre, és erőteljes támogatást ajánl fel Magyarországnak – fogalmaz az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához akkreditált brit nagykövet nyilatkozatát idézve a londoni külügyminisztérium.

Több javaslatot is tettek

A tárca ugyanakkor ajánlásokat is megfogalmazott csütörtöki nyilatkozatában. Ezek közé tartozik, hogy a magyar kormány – nemzetközi emberi jogi kötelezettségeinek megfelelően – foglalkozzon azokkal a még megmaradt diszkriminatív rendelkezésekkel is, amelyeket a szexuális irányultsághoz és a nemi önazonossághoz kötődő törvények tartalmaznak.

A brit kormány ajánlásai közé tartozik az is, hogy Magyarország jelölje ki a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálásához vezető utat, honosítson meg kormányzati stratégiát a nők és a lánygyermekek elleni erőszakcselekmények megakadályozására, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 2000-ben elfogadott, Nők, béke és biztonság című határozat érvényesítésére.

London javasolja azt is, hogy a magyar kormány vegye fontolóra a hátrányos helyzetű, háttérbe szorult társadalmi csoportok, különösen a roma közösség védelmét a nemzetközi normáknak megfelelően – áll a brit külügyminisztérium csütörtöki állásfoglalásában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG