3p

Interjút adott Ukrajna budapesti nagykövete.

Hiába az összes kormányzati lejáratókampány Ukrajna ellen, a magyarok döntő többsége mégis Ukrajna győzelmének örülne – állítja Fegyir Sándor, Ukrajna budapesti nagykövete, aki szerint a népe egyebek mellett azért is harcol, hogy teljesítse Orbán Viktor vágyát az orosz szomszédság elkerüléséről. Hozzátette: Oroszország semmiképp sem tud győzni a háborúban, sőt ha meglökik, szét fog hullani – ahogy 1991-ben a Szovjetunió is szétesett.A nagykövettel a 24.hu készített interjút.

Fegyir Sándor 2023 nyarán az ukrán hírügynökségnek azt mondta, hogy a magyarok 73 százaléka inna Ukrajna győzelmére. Szerinte mostanra ez az arány 97 százalékra emelkedett.

„És nem csak azért, mert az emberek szeretik Ukrajnát, inkább úgy fogalmaznék, hogy egyre jobban értik: tőlünk függ a kényelmük, a biztonságuk. Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondta, hogy hála a Jóistennek, hogy Magyarországnak nincs olyan szomszédja, mint Oroszország. Azt a vágyat, hogy önöknek ne legyen olyan szomszédja, mint Oroszország, mi teljesítjük. És a baráti, szomszédos népek kérésére ezt folytatni fogjuk” – fogalmazott.

A jobb oldalon látható Fegyir Sándor, Ukrajna budapesti nagykövete, szociológus, aki a fronton is harcolt
A jobb oldalon látható Fegyir Sándor, Ukrajna budapesti nagykövete, szociológus, aki a fronton is harcolt
Fotó: Facebook

Orosz túlerő, ukrán fáradtság?

„Nemrég ukrán drónok pusztították el a novoszibirszki olajfinomítót. Ez 3500 kilométerre van az ukrán határtól. Később egy olyan gyár semmisült meg Szentpétervár mellett, ami chipeket gyártott. És egyetlen orosz légvédelmi rendszer sem tudta ezeket megvédeni. Ez egy új háború, és higgyék el nekem, mint őrmesternek, a fronton nincs olyan fogalom, hogy fáradtság” – mondta.

Majd hozzátette, hogy ott van az úgynevezett háborús adrenalin.

„Hogyha nekünk 40 millió problémánk van, akkor az oroszoknak 135 millió problémájuk van. Minél nagyobb a lélekszám, annál nagyobb problémának is számít. Nem azért támadjuk meg vagy bombázzuk le olyan könnyen az olajlétesítményeket, mert annyira szuper fegyverekkel rendelkezünk. Hanem azért, mert a teljes orosz logisztika gyakorlatilag Oroszország központjában található.”

Szerinte inkább az olvasók, a háborús híreket követők körében létezik a fáradtság, hiszen a média által rengeteg információ zúdul rájuk, ráadásul nagyon gyors ütemben. Ezeket a híreket nehéz megfelelően értelmezni.

Fegyir szerint most Ukrajna ugyanazokat az eseményeket éli meg, mint Magyarország 1956-ben, miután kijelentették, hogy nem akarnak az orosz birodalomhoz tartozni többé.

Kárpátaljai magyarok

Kitért a kárpátaljai magyarokra is. „Ők elsősorban ukrán állampolgárok, ott fizetnek adót, ott élnek. Nem jobbak és nem rosszabbak, mint mások, akik Ukrajnában élnek. Mi imádjuk őket, mert a mieink. Nem az önökéi, hanem a mieink. Százezer ukrajnai magyar. Harcolnak a hadseregben, védik Ukrajnát. 78 magyar halt meg Ukrajnáért, az orosz hadseregben nulla. Ez egy mutató” – fogalmazott. Hozzátette, hogy Ukrajna nem bezárni akarja őket, hanem hogy büszkék legyenek a magyar nyelvükre, de integrálódjanak is.

Az ukrajnai kisebbségpolitika változásaival kapcsolatban azt mondta, hogy megtalálták az arany középutat.

„Minden, amire szükségük van a gyermekeknek, az iskolásoknak, és amit az általános európai követelmények a nemzeti kisebbségekkel szemben támasztanak, teljesítve lesz. De ennél nem több. Ez a tükörszabály” – zárta az interjút.

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG