2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kamala Harris elnökválasztási kampánya 540 milliárd dollár támogatást kapott öt hét alatt - közölte a demokrata elnökjelölti kampányszervezet vasárnap.

Jen O'Malley Dillon kampányfőnök közleménye szerint a beérkezett adományok összege a demokrata elnökjelölő konvenció napjaiban lépte át a félmilliárd dollárt, és az elnökjelölt beszédét követő órában rekordmértékű felajánlás folyt be.

Kamala Harris kampánya július 21-ét követően indult, amikor Joe Biden elnök bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, és alelnökét javasolja maga helyett. Harris kampányának elindulása megfordította a kampányadományok összegéről szóló verseny állását a demokrata és republikánus elnökjelölt között.

A Donald Trump kampánycsapatának bejelentése szerint júliusban csaknem 139 millió dollár érkezett be, és augusztus elején 327 millió dollár állt rendelkezésére a választási harc finanszírozásához.

A szimpatizánsok rendesen beletették magukat a finanszírozásba
A szimpatizánsok rendesen beletették magukat a finanszírozásba
Fotó: Depositphotos

Júniusban, Joe Biden elnökjelöltségének utolsó teljes hónapjában Donald Trump vezetett a beérkezett kampányadományokat tekintve.

Az elnökjelölti kampányokhoz közvetlenül érkező támogatások mellett külön gyűjtenek politikai adományokat a szervezetileg független politikai akcióbizottságok (Political Action Committee - PAC), amelyek különböző politikai célok mentén alakulnak és állnak be a jelöltek mögé.

A Donald Trump mögött álló 10 legnagyobb politikai akciószervezet az év eleje óta mintegy 305 millió dollárt gyűjtött, míg a Kamala Harris támogató 10 legnagyobb PAC 199 millió dollárral rendelkezik a nyilvánosan elérhető adatok szerint. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Német választások: lemondott a CDU csúfosan elbukott vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:03
De bízik pártja feltámadásában a tartományi vezető.
Nemzetközi Beszállnak a britek a jemeni háborúba
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 06:46
Segítik a szaúdi légierő műveleteit.
Nemzetközi Politikai földcsuszamlás: a németeknek is elegük lett – interjú Tarjányi Péterrel
Izsó Márton - Wéber Balázs | 2026. szeptember 22. 05:46
A német választók úgy érzik, hogy a centrumpártok elfelejtették őket, és elegük lett a politikájukból – mondta Tarjányi Péter a Klasszis Podcastban a vasárnapi német tartományi választások apropóján. Berlinben a radikális baloldal (Die Linke), Mecklenburg-Előpomerániában pedig a radikális jobboldal (AfD) diadalmaskodott. A biztonságpolitikai szakértő szerint számos más európai országban (Nagy-Britannia, Franciaország, Svédország) is hasonló folyamatot látunk.
Nemzetközi Trump megtrollkodta Vlagyimir Putyint, de Kanadát is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:54
Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon.
Nemzetközi Durván egymásnak ment Trump és az amerikai média
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:56
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tisztségviselője ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba – jelentette be a három sajtóorgánum közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
Nemzetközi Orosz csapatok által használt hidakat romboltak az ukrán erők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:46
Kétségbeesett légicsapásokat hajtott végre az ukrán légierő. A II. világháborús, felperzselt föld taktikájára emlékeztet a támadás.
Nemzetközi Égető hiány lehet repülőgép-üzemanyagból Európában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 09:36
Az ázsiai beszállítók számára ez kedvező, hiszen Európa jóval magasabb áron kénytelen megvenni az üzemanyagot, mint az iráni háború előtt.
Nemzetközi Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 08:28
Megjelentek a hétfő reggeli adatok az oroszországi parlamenti választásokról: egyéniben szinte nincs ellenfele az Egységes Oroszország pártnak.
Nemzetközi Kiderült a következő Trump-Zelenszkij találkozó helyszíne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 07:17
A két államfő vasárnap este beszélte meg a részleteket telefonon.
Nemzetközi Újabb tartományokban győztek a szélsőségesek Németországban, Merz katasztrófáról beszél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 06:37
Katasztrofális eredménynek nevezte a német kancellár a Kereszténydemokrata Unió (CDU) választási eredményét Mecklenburg Elő-Pomerániában. A CDU mindössze a szavazatok 4,9 százalékát szerezte meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG