2p

Feltartóztatták Aleksandar Vucic Moszkvába tartó repülőgépét szerdán Bakuban, és egyelőre nem lehet tudni, hogy a szerb köztársasági elnök mikor folytathatja útját az orosz fővárosba – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) az internetes oldalán.

Aleksandar Vucic a második világháborúban aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai ünnepségre indult el szerda délelőtt, ám a bakui repülőtéren azt mondták, gépe egyelőre nem mehet tovább, mert az Oroszország és Ukrajna között folyó harcok miatt nincs engedélye továbbrepülni. 

Korábban Lettország és Litvánia jelezte, nem engedélyezi, hogy a szerb elnök gépe az országuk légterén keresztül jusson Oroszországba. 

Az Európai Unió pedig többször is figyelmeztette Szerbiát, hogy hangolja össze külpolitikáját Brüsszelével, és vezessen be szankciókat Oroszország ellen, ám a belgrádi vezetés ezt elutasította a két ország közötti hagyományosan jó kapcsolatokra hivatkozva.

Ukrajnai dróntámadások miatt több orosz város repülőterét lezárták, és a moszkvai repülőtereket sem lehet egyelőre használni – közölte az RTS.

A szerb elnök pénteken négyszemközti találkozón venne részt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd jelen lenne a második világháborúban aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi parádén.

(MTI)

Frissítés:

A szerb elnök néhány órás várakozás után folytathatta az útját Moszkvába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
Nemzetközi Izrael fegyverként használja a vizet a Gázai övezetben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:13
Az izraeli hatóságok fegyverként használják a vízhez jutást a Gázai övezetben élők ellen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet szerint, amely kedden közzétett jelentésében kollektív büntetés alkalmazásával vádolta Izrael.
Nemzetközi A blokád ellenére orosz szuperjacht kelt át a Hormuzi-szoroson
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:07
Egy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik kulcsfontosságú szövetségeséhez köthető szuperjacht jutott át a Hormuzi-szoroson, a kritikus hajózási csatorna folyamatos blokádja ellenére.
Nemzetközi Az ukrán légvédelem nem bírt az orosz drónokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 11:16
Az északkelet-ukrajnai Konotopot tömeges dróncsapás érte.
Nemzetközi Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:48
Kedden beszédet mond az amerikai Kongresszusban.
Nemzetközi Orosz olajfinomítót támadtak az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:57
A tűz oltására 122 embert és 39 műszaki eszközt vetettek be.
Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
Nemzetközi Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:22
Sok új név felkerült a listára.
Nemzetközi Putyin segítő kezet nyújtana Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:37
Az orosz elnök fogadta az iráni külügyminisztert.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG