2p

Segítik Zelenszkijék ellenállását.

A cseh vezetésű lőszertámogatási program keretében Ukrajna számára 2025-ben további 1,5 millió tüzérségi lövedéket szállíthatnak, ugyanannyit, mint tavaly – közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön az ukrán szövetségesek párizsi csúcstalálkozója után. A The Guardian emlékeztet, a kezdeményezést tavaly indították el, és több szövetséges finanszírozza. A 2024-ben biztosított lövedékek között 500 ezer darab 155 milliméteres lövedék volt – közölte a cseh védelmi minisztérium idén februárban. A 155 milliméteres lövedékek a nyugati szövetségesek által Ukrajnának biztosított NATO-tüzérségi lövegekhez illeszkednek, míg a posztszovjet arzenál 152 milliméteres lövedékeket használ. A cseh vezetésű program mindkét fajtát szállítja.

Az európai vezetők a párizsi csúcstalálkozón megerősítették Ukrajnának nyújtott támogatásukat, és egyetértettek abban, hogy „nem most jött el az ideje” az Oroszország elleni szankciók feloldásának – jelentette szintén a The Guardian. A vezetők „éppen ellenkezőleg” arról beszéltek, hogyan lehetne a szankciókat szigorítani, „hogy támogassák az Egyesült Államoknak azt a kezdeményezését, hogy Oroszországot a tárgyalóasztalhoz ültessék” – mondta Keir Starmer brit miniszterelnök. „Ez azt jelenti, hogy növelni kell az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást, fel kell gyorsítani az új, szigorúbb szankciókat, amelyek Oroszország energiajövedelmeit sújtják, és együtt kell működni, hogy ez a nyomás számítson”.

A szövetségesek nem oldják fel az oroszokat sújtó szankciókat, sőt!
A szövetségesek nem oldják fel az oroszokat sújtó szankciókat, sőt!
Fotó: MTI / EPA / AFP pool / Ludovic Marin

Szintén a The Guardian szerint Keir Starmer megerősítette, hogy a francia, a brit és a német hadsereg vezetői Kijevbe utaznak, hogy segítsenek az ukrán hadseregnek nyújtott támogatás tervezésében, és egy új ukrán védelmi kapcsolattartó csoport is összeül, hogy „több katonai segítséget gyűjtsenek így Ukrajnát ellenállásban tartsák”. Emmanuel Macron francia elnök arról beszélt, hogy Franciaország és Nagy-Britannia „a készségesek koalíciójának” tervével erőiket Ukrajnába küldik, hogy segítsenek fenntartani egy esetleges tűzszünetet. „Ma nincs meg az egyhangúság, de ehhez nincs szükségünk egyhangúságra” – mondta Macron. Olaszország azon ukrajnai szövetségesek közé tartozik, akik azt mondták, hogy nem küldenének csapatokat. „Lesz egy több európai országot tömörítő nyugtató erő, amely [Ukrajnába] fog települni” – mondta Macron.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG