2p

"Magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek" is követik a magyar példát az olasz kormányfő szerint.

Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik - hangoztatta Giorgia Meloni olasz kormányfő egy milánói sajtórendezvényen kedden.

Giorgia Meloni kijelentette, nincsen tudomása arról, hogy Franciaország vagy Németország "olyan sok embert átvett volna Olaszországtól". Arra utalt, hogy az olaszországi partokra évente több mint százezer érkező bevándorlóból kevés tagállam vett át embereket.

A miniszterelnök a La Verita jobboldali napilap szervezte találkozó vendége volt, amit Olaszország és Európa jövőjéről rendeztek az európai parlamenti választások kampányeseményeként kedden.

Giorgia Meloni elmondta, amikor 2022 októberében elkezdte a kormányzást, Európában kizárólag a migránsok szétosztásáról folyt a vita.

"Magyarország ellenáll a szétosztásnak, de magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanúgy ellenállnak"

- fejtette ki.

Úgy vélte, az egyetlen járható út, amely mindenki érdekeit figyelembe veszi az, ha a vita arról folyik, hogy miként lehet megállítani az illegális bevándorlást Európába. "Az egyetlen komoly hozzáállást az együttműködés képviseli a származási és a tranzit-országokkal" - hangoztatta Giorgia Meloni.

Hozzátette, hogy kormánya az utóbbi másfél év alatt megállapodásokat kötött Tunéziával, Egyiptommal és Líbiával az illegális bevándorlás megállításában való együttműködésről.

Eredményként nevezte meg, hogy tavaly tavasz óta a Földközi-tenger nyugati medencéjében hatvan százalékkal csökkent a migrációs nyomás.

"Ezt az utat kell követni, és szavazatukkal a tagállamok polgárai ezt üzenhetik az Európai Uniónak (.) szavazatuk alapvető jelentőségű, hogy a mi és a hozzánk hasonlóan gondolkodók állásfoglalását erősítsék"

- húzta alá Giorgia Meloni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
Nemzetközi Izrael fegyverként használja a vizet a Gázai övezetben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:13
Az izraeli hatóságok fegyverként használják a vízhez jutást a Gázai övezetben élők ellen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet szerint, amely kedden közzétett jelentésében kollektív büntetés alkalmazásával vádolta Izrael.
Nemzetközi A blokád ellenére orosz szuperjacht kelt át a Hormuzi-szoroson
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:07
Egy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik kulcsfontosságú szövetségeséhez köthető szuperjacht jutott át a Hormuzi-szoroson, a kritikus hajózási csatorna folyamatos blokádja ellenére.
Nemzetközi Az ukrán légvédelem nem bírt az orosz drónokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 11:16
Az északkelet-ukrajnai Konotopot tömeges dróncsapás érte.
Nemzetközi Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:48
Kedden beszédet mond az amerikai Kongresszusban.
Nemzetközi Orosz olajfinomítót támadtak az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:57
A tűz oltására 122 embert és 39 műszaki eszközt vetettek be.
Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
Nemzetközi Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:22
Sok új név felkerült a listára.
Nemzetközi Putyin segítő kezet nyújtana Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:37
Az orosz elnök fogadta az iráni külügyminisztert.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG