3p

Összesen már legkevesebb 58 palesztint öltek meg az izraeli erők az új segélyosztó központoknál az elmúlt egy hétben gázai közlések szerint. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy „gyanús személyeket” észlelt a környéken.

Legkevesebb 27 ember életét vesztette, amikor izraeli erők a segélyosztásra váró tömegbe lőttek Gázában, adta hírül a The Guardian a helyi egészségügyi szervek közlésére hivatkozva.

A brit lap szerint három nap alatt háromszor történt ilyen incidens, és most először az izraeli hadsereg elismerte, hogy tüzet nyitott emberekre.  

Gázai közlések szerint az izraeli katonák tankokkal és drónokkal is lőtték azt a több ezer civilt, akik Rafahtól északnyugatra gyűltek össze egy Izrael által támogatott amerikai alapítvány, a Gázai Humanitárius Alap (GHF) által működtetett segélyosztó pont körül. A halottak között három gyerek és két nő van. Az áldozatok többségét a fején és test felső részén érték a lövések, illetve repeszek fúródtak a testükbe. 

Ugyanezen a helyen vasárnap 30 ember vesztette életét, amikor szintén tüzet nyitottak rájuk az izraeli erők.    

Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa háborús bűnnek és a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte a civilek elleni támadásokat.

Az izraeli hadsereg elismerte, hogy kedden  lövéseket adott le egy élelmiszer-kiosztó pont közelében. Szerintük „gyanús személyek” közeledtek feléjük, és ezt „fenyegetésnek” érzékelték. (A vasárnap történtekkel kapcsolatban tagadták, hogy „civilekre lőttek”, a hadsereg egy tisztje ugyanakkor elismerte, hogy katonáik „figyelmeztető lövéseket” adtak le „számos, hozzájuk közelítő gyanús személy irányába”.)

Egy szemtanú ugyanakkor kedden azt mondta a brit lapnak, hogy az emberek az éhínség miatt, ételért mentek a segélyosztó ponthoz. Szerinte óriási kockázat oda menni, de nincs más választásuk. Egy másik szemtanú arról beszélt, hogy hirtelen és szándékosan nyitottak rájuk tüzet minden irányból.     

Gázai közlések szerint az izraeli erők minimum 58 embert öltek meg a segélyosztó központok környékén egy héttel ezelőtti megnyitásuk óta.  

Izrael több mint két hónapig nem engedett be segélyt a Gázai övezetbe a Hamász elleni harcra hivatkozva, ami nemzetközi segélyszervezetek beszámolói szerint tömeges éhínséghez vezetett. Május végén nemzetközi nyomásra némileg enyhített a blokádon Izrael, a segélyek osztását azonban az amerikai hátterű alapítványra bízta.

A történtek miatt a GHF bejelentette, hogy szerdán szünetelteti az övezetben a segélyosztást, és új biztonsági intézkedéseket dolgoz ki.  Az izraeli hadsereg pedig figyelmeztetést adott ki, hogy a palesztinok egyelőre ne menjenek a segélyosztó pontok közelébe.

Eközben folytatódtak az izraeli hadműveletek a térségben: gázai közlések szerint szerdán Hán Júnisz közelében 12-en, köztük nők és gyerekekek vesztették életüket, amikor egy drón kilőtt egy menekülteket elszállásoló sátrat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG