3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A francia igazságszolgáltatás pénteken hatályon kívül helyezte a volt szíriai elnök, Bassár el-Aszad ellen a 2013-as halálos vegyi támadások miatt párizsi vizsgálóbírók által 2023-ban kiadott elfogatóparancsot, miután úgy ítélte meg, hogy semmilyen kivétel nem szüntetheti meg egy államfő személyes mentességét.

„Bassár el-Aszadot 2024 decemberében megdöntötték és már nem elnök, így új elfogatóparancsok lettek volna kiadhatók vagy adhatók ki ellene a jövőben háborús bűnök és emberiesség elleni bűntettek miatt” – jelentette ki a francia legfelsőbb bíróság, a Semmítőszék elnöke, Christophe Soulard egy nyilvános, az interneten élőben közvetített meghallgatáson. „Azaz az ellene indított jogi eljárás folytatódhat” – tette hozzá.

Két párizsi vizsgálóbíró 2023 novemberében adott ki elfogatóparancsot Bassár el-Aszad ellen emberiesség elleni bűntettekben és háborús bűnökben való bűnrészessége miatt a szíriai hatalomnak tulajdonított 2013-as vegyi támadások miatt.

Ezeket a támadásokat 2013. augusztus 4-én és 5-én Adrában és Dúmában, illetve augusztus 21-én Kelet-Gútában hajtották végre, ahol amerikai információk szerint több mint ezer embert öltek meg szaringázzal.

A párizsi fellebbviteli bíróság 2024 júniusában helyben hagyta az elfogatóparancsot. Az országos terrorelhárítási ügyészség első fokon, majd az országos ügyészség másodfokon azonban fellebbezést nyújtott be, arra hivatkozva, hogy hivatalban lévő államfők, miniszterelnökök és külügyminiszterek abszolút mentességet élveznek a külföldi bíróságok előtt.

Július 4-én Rémy Heitz, a Semmítőszék főügyésze a testület ünnepélyes ülésén a letartóztatási parancs fenntartását javasolta. Először vitatta a fellebbviteli bíróság jogértelmezését, miszerint ezek a bűncselekmények „nem tekinthetők egy államfő hivatalos feladatai közé tartozónak”, kijelentve, hogy „a személyes mentességet megerősítette” a Nemzetközi Bíróság 2002-es döntése.

A főügyész ezután viszont egy „harmadik utat” javasolt a legfőbb bíróságnak: miután Franciaország 2012 óta már nem tekintette Bassár el-Aszadot „legitim módon hivatalban lévő államfőnek” a „szíriai hatalom tömeges bűncselekményei” miatt, személyes mentessége sem tekinthető érvényesnek.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) nem illetékes a Szíriában elkövetett nemzetközi bűncselekmények ügyében, mivel az ország nem ratifikálta a Római Statútumot, amely azt létrehozta. És az ENSZ Biztonsági Tanácsa sem hozott határozatot arról, hogy vizsgálja a kérdést.

A franciaországi elfogatóparancs kiadása óta a geopolitikai helyzet viszont megváltozott: Bassár el-Assad rezsimjét decemberben megdöntötték, ő pedig Oroszországba menekült.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG