2p

A koronavírus-járvány csúcsa óta nem jött ilyen rossz adat.

Februárban 2020 júliusa óta a legmagasabbra emelkedett a bejelentett létszámleépítések száma az Egyesült Államokban – derült ki a Challenger, Gray & Christmas Inc. munkaközvetítő cég csütörtökön közzétett jelentéséből.

Az amerikai munkaadók februárban 2020 júliusa óta a legtöbb, 172 017 állás megszüntetését jelentették be, ami a januárit 245 százalékkal, míg az egy évvel korábbit 103 százalékkal haladja meg, egyben 2009 óta a legmagasabb februári adat.

Szép új világ Trump alatt

A múlt hónapban a magánvállalatok munkahelyek ezreinek megszűnését jelentették be, különösen a kiskereskedelem és a technológia területén. A Kormányzati Hatékonysági Osztály (DOGE) intézkedései, a felmondott kormányzati szerződések, valamint a kereskedelmi háborútól és a vállalati csődöktől való félelem hatására februárban megugrott a bejelentett létszámleépítések száma – kommentálta az eredményeket Andrew Challenger, a Challenger, Gray & Christmas, Inc. alelnöke.

A Challenger adatai szerint februárban a kormányzati szektorban jelentették be a legtöbb, 62 242 munkahely megszüntetését. Az amerikai adminisztráció nagyszabású hatékonyságjavítási programját az Elon Musk vezette Kormányzati Hatékonysági Osztály (Department of Government Efficiency, DOGE) hajtja végre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orosz támadás 30 kilométerre a magyar határtól – Kárpátalja többé nem biztonságos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 08:54
A csütörtök hajnali orosz rakétatámadásokban Kárpátalja nem csak azért volt érintett, mert Munkács városa is a célpontok között volt – a régió légterét a Lviv elleni támadáshoz is használták, hívja fel a figyelmet Rácz András.
Nemzetközi Rakétatámadás érte Munkácsot
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 08:02
Oroszország az augusztus 21-ére virradó éjszaka rakéták és drónok hullámát indította el Ukrajna több városa ellen. 12 ember megsebesült, Munkács városában pedig tűz keletkezett egy nagy elektronikai gyárban. Más városokból, köztük Lvivből is károkat jelentettek.
Nemzetközi Küszöbön a gázai offenzíva, sorakozik az izraeli hadsereg
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 06:59
A város külterületeit már az ellenőrzésük alá vonták.
Nemzetközi Trump és Európa már nem ugyanazért a célért harcolnak
Káncz Csaba | 2025. augusztus 21. 05:49
Trump Amerikája már nem része annak a Nyugatnak, amelyet meg kell védeni. Európának az ukrajnai válság drága leckét ad a reálpolitikából, amely egyben tükrözi a stratégiai autonómia iránti dilemmáját. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Miért nem fogyaszthatják ugyanazt az ételt a pilóták a fedélzeten?
Elek Lenke | 2025. augusztus 20. 16:36
A repülés biztonsági szabályai igen terjedelmes könyvet tesznek ki. Mindegyik előírás műszaki ismereteken, sok évtizedes tapasztalaton és olykor sajnálatos eseteken alapszik. Ilyen például az is, hogy a pilóták eltérő összetételű ebédje vagy vacsorája elvileg kizárja, hogy mindketten súlyos ételmérgezést kapjanak, ami veszélyeztetné az utasok biztonságos célba érését.
Nemzetközi Több tucatnyian meghaltak, másokat elraboltak Nigériában
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 16:01
Az afrikai országban ismét lesújtott a terrorizmus. 
Nemzetközi Utoljára kerülnek pénzérmék forgalomba II. Erzsébetről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 15:31
A Királyi Pénzverde emlékérmékért felelős igazgatója, Rebecca Morgan, III. Károly király és II. Erzsébet királynő 1 fontos érméinek kettős megjelenését „fordulópontnak” nevezte a brit pénzverés történetében – mivel ez az uralkodók változásának „fizikai megjelenítése”.
Nemzetközi Több mint 2,8 millióan vallják transzneműnek magukat az USÁ-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 15:09
A maga nemében legnagyobb adatelemzés cáfolja Trump agresszív erőfeszítéseit a transz kiskorúak létezésének tagadására.
Nemzetközi Csípős megjegyzést tett Donald Tusk a budapesti csúcstalálkozó ötletére
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 14:52
A lengyel miniszterelnök szerdán kritizálta az ötletet, hogy Budapesten lehessen az orosz-ukrán csúcstalálkozó.
Nemzetközi Már vizsgálják a Lengyelországban éjjel felrobbant tárgyat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 13:10
Lengyelország három hipotézist tart valószínűnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG