3p

A Hamász által átadott test nem azé, akinek mondták.

Izraelben az igazságügyi orvosszakértők azonosították a Hamász palesztin iszlamista szervezet által legutóbb átadott három túsz földi maradványait, a negyedik holttestről viszont azt állapították meg, hogy nem az eddig feltételezett Shiri Bibaszé.

A terrorszervezet a tűzszünethez kapcsolódó túszalku alapján adta át Izraelnek csütörtökön négy elhurcolt izraeli földi maradványait, melyeket azonosításra az igazságügyi orvosszakértői intézetbe vittek. Ott azonban közülük csak háromnak a személyazonosságát tudták megállapítani. A negyedik holttest a vizsgálatok nyilvánosságra hozott eredményei szerint nem izraeli túszé.

A túszoknak haláluk után sincsen nyugtuk?
A túszoknak haláluk után sincsen nyugtuk?
Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Nem az, akinek mondták

Többször megvizsgálták a nő holttestét, melyen ruhamaradványok is voltak, és számos keresztellenőrzést is elvégeztek. Nem kötődik semmilyen túsz-DNS-hez. A holttestet több szakértő többször is megvizsgálta – hangsúlyozták az orvosszakértői intézetből.

A szakemberek a maradványokból azt állapították meg, hogy a 2023. október 7-i terrortámadásban édesanyja karján elhurcolt legfiatalabb túszokat, a hároméves Kfirt és a kilenc hónapos Arielt a fogságban gyilkolták meg, valószínűleg már az első túszalku idején, 2023 novemberében. Ezt korábban hírszerzési információk alapján is valószínűsítették.

A csontok vizsgálata alapján azt is közölték, hogy a negyedik átadott túszt, a nyolcvanhárom éves Oded Lifsicet is a fogságban ölték meg, nagyjából egy évvel ezelőtt.

A 32 éves Shiri Bibaszt és két kisgyermekét otthonukból, Nir Óz kibucból hurcolták az övezetbe, ahol a Hamász állítása szerint egy izraeli légicsapás végzett velük. A szakértők megállapításai ennek ellentmondanak. Az édesanyát és két kisfiát a Pusztaság urai nevű, kisebb gázai terrorszervezet tartotta fogva, amely az iszlám szalafista áramlatához tartozik.

Izrael a szakértői vizsgálatok után sürgős üzeneteket küldött a túszalku közvetítőinek, és hangsúlyozta, hogy a történtek az egyezmény megsértését jelentik, és követeli Shiri Bibasz visszaadását a Hamásztól. „Nem tudjuk, miért tették ezt. Nagy itt a sokk. Követeljük a visszajuttatását. Fontos számunkra az is, hogy a szombati túszátadás a tervek szerint megtörténjen”- közölte egy izraeli tisztviselő a ynet című hírportállal.

A Hamász közlése szerint a nő maradványai más emberi maradványok közé keveredtek az izraeli légicsapás utáni romok között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG