3p

Úgy tűnik, az oroszok már vegyi fegyvereket is bevetnek a háborúban. Háborús összefoglalónk. 

  • Az Egyesült Államok azzal vádolta meg Oroszországot, hogy megsértette a nemzetközi vegyifegyver-tilalmat azzal, hogy kloropikrin fojtószert vetett be az ukrán csapatok ellen, és egyéb vegyszereket „hadviselési módszerként” használ Ukrajnában. A gáz ugyanaz, mint amit Alekszej Navalnijnál 2020-ban, valamint Szergej Szkripal és lányánál, Julijánál 2018-ban alkalmaztak, azaz a novicsok nevű idegméreg” – közölte a külügyminisztérium, hozzátéve, hogy megállapításait benyújtja a kongresszusra.
  • „Az ilyen vegyszerek használata nem elszigetelt esetek, és valószínűleg az a cél, hogy kiszorítsák az ukrán erőket a megerősített állásokból, és taktikai előnyöket érjenek el a csatatéren” – közölte a külügyminisztérium. Az ukrán hadsereg szerint a kloropikrin mellett az orosz erők illegálisan használtak különböző gázokkal töltött gránátokat is.
  • Az Egyesült Államok kormánya közölte, hogy szankcionálja a moszkvai vegyi és biológiai fegyverek programjaihoz kapcsolódó orosz állami szerveket és vállalatokat, köztük egy speciális katonai egységet, amely „megkönnyítette” a kloropikrin alkalmazását az ukrán csapatok ellen. A külügyminisztérium várhatóan továbbítja megállapításait a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW), amelynek szabályait Oroszországnak és más tagoknak is be kell tartaniuk.

Sárkányfogaknak nevezett harckocsi-elhárító rendszer betontüskéit rakják le egy új védelmi vonal kiépítésén a kelet-ukrajnai Harkivi területen, az orosz határ közelében 2024. április 17-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt
Sárkányfogaknak nevezett harckocsi-elhárító rendszer betontüskéit rakják le egy új védelmi vonal kiépítésén a kelet-ukrajnai Harkivi területen, az orosz határ közelében 2024. április 17-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt
Fotó: MTI/AP

  • Öt civil meghalt szerdán, amikor Oroszország csapást mért Ukrajna keleti Harkov és Donyeck régióira - közölték helyi tisztviselők. 
  • Az ukrán Nova Posta postai és futárcég szerdán későn közölte, hogy rakéta csapódott be az odesszai válogatóraktárba, de alkalmazottai között senki nem esett áldozatul. Oleh Kiper odeszai régió kormányzója szerint legalább 13 ember megsérült a rakétacsapásban, amely nagy tüzet robbantott ki.
  • Egy orosz állampolgár bűnösnek vallotta magát szerdán, amiért hazudott az FBI-nak egy olyan szervezetben való részvételéről, amely az „orosz birodalmat”, köztük Ukrajnát is vissza akarja állítani. A manhattani szövetségi ügyészek azt mondták, hogy az amerikai zöldkártyával rendelkező Tomas Ianchauskas főként Oroszországban él, és a Tsargrad Társaság, korábbi nevén Double Headed Eagle Society regionális vezetője volt. Az amerikai ügyészek szerint a csoportot a szankcionált orosz üzletember, Konsztantyin Malofejev irányítja. A 39 éves Ianchauskas bűnösnek vallotta magát egy vádpontban, amiért hamis nyilatkozatokat tett FBI-ügynököknek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG