2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ennyivel csökkent a benyújtott kérelmek száma.

Júniusban az előző hónaphoz képest 5 százalékkal kevesebb, 52 265 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól (71 455) az idei júniusi adat 27 százalékkal marad el – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.

A júniusi adatokat rögzítő jelentés szerint a vizsgált hónapban 8140 volt azon menedékkérők száma, akik egy korábbi elutasítást követően ismételten benyújtották a kérelmüket. Ez mintegy 24 százalékkal volt több a májusi számoknál (7585), és 7 százalékkal volt magasabb a tavaly júniusi adatoknál (7555).

2025 második negyedévében a tagországok illetékes hatóságai 194 730 elsőfokú menekültügyi határozatot hoztak. Ez 3 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva (188 675), és 2 százalékos csökkenést az előző negyedév adataihoz képest (198 665). E döntések 34 százaléka (65 735) kedvezett a kérelmezőknek.

Ismét csökkent a beadott kérelmek aránya
Ismét csökkent a beadott kérelmek aránya
Fotó: Depositphotos

A menedékkérelmek 74 százalékát négy uniós országban nyújtották be: Spanyolországban (12 645), Olaszországban (9765), Franciaországban (9510) és Németországban (6860).

Az EU egészében százezer emberre júniusban 11,6 olyan menedékkérő jutott, aki első alkalommal kért menedéket. Arányuk Görögországban volt a legmagasabb (39,4), megelőzve Spanyolországot (25,8) és Ciprust (24,3).

Júniusban a venezuelaiak alkották a menedékkérők legnagyobb csoportját (7615), őket az afgán (4085), a bangladesi (2735) és a szíriai (2315) állampolgárságúak követték.

A vizsgált hónapban 1835 – felnőtt kísérő nélkül érkezett – kiskorú fordult a hatóságokhoz nemzetközi védelemért az Európai Unió valamely tagállamában. A kiskorúak legtöbbje eritreai (460), afgán (205) és mali (190) állampolgárnak vallotta magát. Közülük a legtöbben Hollandiába (450), Spanyolországba (414) és Németországba (270) érkeztek – tájékoztatott az uniós statisztikai hivatal.

Címkék: Nemzetközi Eurostat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG