2p

Az orosz ipari hátországot is sikerült elérniük az ukrán drónoknak kedden.

A drónok az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót, valamint egy dróngyárat támadtak a tatárföldi Nyizsnyekamszkban, valamint a közeli Jelabugában. A települések mintegy 1300 kilométerre vannak az orosz-ukrán határtól. Jelabugában a drón becsapódását egy amatőr felvétel rögzítette is. Íme:

Bár a képeken hatalmas robbanás látszik, hivatalos közlések szerint az akciók nem okoztak komoly kárt vagy fennakadást a gyárak működésében. Jelabugában ugyanakkor 13 egyetemista megsérült. Ott a drón állítólag egy olyan lakóhelyiséget talált el a gyár területén belül, ahol korábban egyetemistákat szállásoltak el.

Ez volt az első alkalom a háború kezdete, 2022. február 24-e óta, hogy az ukrán drónok az ipari központnak számító, Moszkvától délkeletre fekvő Tatárföldön is lecsaptak. A mostani akció mögött az ukrán katonai hírszerzés áll ukrán sajtóhírek szerint.

Ukrajna már számos alkalommal támadott sikerrel olajfinomítókat orosz területen. A The Guardian szerint emiatt Oroszország kénytelen volt csökkenteni az olajexportját. Sőt, médiajelentések szerint az Egyesült Államok már arra kérte az ukránokat, hogy ne támadják többet az orosz olajfinomítói kapacitást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mark Zuckerbergtől kapnak ötletet a vagyonukat külföldre menekítő hazai gazdagok?
Elek Lenke | 2026. május 3. 16:51
A világ egyik legdrágább ingatlanjában lakik a Meta és a Facebook atyja.
Nemzetközi Nő a hajléktalan gyerekek száma Oroszországban
Elek Lenke | 2026. május 3. 11:44
Van aki direkt betöri a kirakatot, hogy bevigyék melegedni a rendőrörsre.
Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG