2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Szerdán legkevesebb 33 ember vesztette életét a Gázai övezetben az izraeli hadműveletekben. 

Közülük 11-en élelmiszersegélyért mentek a helyszínre, adta hírül a BBC a gázai egészségügyi szervekre hivatkozva.

Helyi közlések szerint az izraeli erők tüzet nyitottak a több ezres tömegre, akik élelemért jöttek az elosztó központokhoz. Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy katonáik figyelmeztető lövéseket adtak le, mivel állításuk szerint “egy csoport fenyegetően közeledett hozzájuk”.  A hadsereg nem tud sérültekről.

Az Izrael által támogatott, amerikai hátterű alapítvány mintegy három hete kezdte meg a segélyközpontok működtetését az övezetben.

Azóta szinte naponta érkeznek hírek arról, hogy izraeli erők a tömegbe lőnek – a halottak száma összességében már meghaladja a 300-at.

Eközben James Elder, az UNICEF Gázában tartózkodó szóvivője videójában arra hívta fel a figyelmet, hogy az övezetben továbbra is szörnyű állapotok uralkodnak, az izraeli támadásokban megsebesült gyerekek pedig nem jutnak megfelelő ellátáshoz, pedig meg lehetne menteni az életüket. Egyúttal arra kéri a nézőket, követeljék a kormányuktól, hogy fogadjanak be gázai gyerekeket, hogy azok megfelelő egészségügyi ellátást kapjanak.         

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
Nemzetközi Így kampányolt Trump Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 11:43
Megint videóban üzent.
Nemzetközi Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
Litván Dániel | 2026. március 21. 11:11
Mégsem sérthetetlenek a levegő urainak kikiáltott csodagépek? Egyre kockázatosabb lehet Irán bombázása az izraeli-amerikai gépeknek.
Nemzetközi Orbán Viktor is lépéseket jelentett be a csehországi támadás miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:27
Erről döntöttek éjszaka.
Nemzetközi Izrael tovább támad, ezeket a célpontokat érték csapások
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 09:43
Iránt és Libanont is támadták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG