2p

Megvannak a véglegesnek tekinthető eredmények Franciaországban, nem lesz könnyű menet a kormányalakítás.

A korábbi becslésekkel összhangban a baloldali szövetség, az Új Népfront nyerte a franciaországi választásokat, miután a második fordulóban összesen 188 helyet szerzett a nemzetgyűlésben a friss, immár hivatalos (de nem jogerős) adatok szerint.

A második helyen a regnáló elnök, Emmanuel Macron Együtt elnevezésű szövetsége végzett, 161 képviselői hellyel, míg az első forduló győztese, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése meglepetésre a harmadik helyre szorult, 142 hellyel.

Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország (LFI) mozgalom alapítója Manuel Bompard pártelnökkel és Daniele Obono alelnökkel (b-j) ünnepel a párt párizsi eredményváró rendezvényén a francia parlamenti választások második fordulójának napján, 2024. július 7-én. A választást az LFI, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség nyerte
Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország (LFI) mozgalom alapítója Manuel Bompard pártelnökkel és Daniele Obono alelnökkel (b-j) ünnepel a párt párizsi eredményváró rendezvényén a francia parlamenti választások második fordulójának napján, 2024. július 7-én. A választást az LFI, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség nyerte
Fotó: MTI/EPA/Andre Pain

A jobboldali centrista Republikánusok 48 helyet szereztek, míg egyéb, kisebb pártok összesen 38 helyet gyűjtöttek össze az alsóházban.

Az eredmények a Politico oldalán részletesen is böngészhetők, ide kattintva.

Nagy kérdés, hogy kit bíz meg kormányalakítással Macron, akinek szabad keze van ebben a döntésben, de a jelenlegi felállásban egyik tömörülésnek sincsen meg a többsége a nemzetgyűlésben, hiszen az 577 helyből ehhez legalább 289-re lenne szükség, ráadásul az Új Népfrontot alkotó szövetség pártjai nem egy frakcióban fognak ülni, ahogy az Együtt képviselői sem, tehát a legnagyobb frakciót várhatóan a Nemzeti Törmörülés adhatja, ám Le Penékkel valószínűleg egyik nagyobb párt sem lesz hajlandó koalíciós kormányt alakítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
Nemzetközi Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:25
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
Nemzetközi Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:17
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
Nemzetközi Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:59
Pártja kongresszusi és szenátusi választási veresége után nevezett ki az amerikai elnök új fehér házi kabinetfőnököt.
Nemzetközi Történelmi tettre készülnek a németek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:25
Várhatóan Ilse Aigner, a bajor parlament jelenlegi elnöke lesz az ország első női elnöke.
Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG