4p

Bár több mint másfél hónapig Donald Trump még csak az Egyesült Államok megválasztott elnöke, leendő csapatának kialakítása, és a Fehér Ház átadása már megkezdődött. Politikai jelöltjei közt már most több a szélsőséges, bevándorlás terén kőkemény nézeteket valló politikai figura. 

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a republikánus elnök majdani adminisztrációjának egyik sarokkövének számító terület a bevándorlás és a migráció lesz: ennek felelőse Tom Homan, az amerikai bevándorlási hatóság korábbi megbízott igazgatója lesz.

A titulusa szerint az amerikai határőrizet megerősítéséért felelős kormányzati illetékes Homan Trump bejelentése szerint a határőrizet mellett felügyelni fogja az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó külföldiek kitoloncolásának folyamatát, amelynek során az érintetteket visszaküldik származási országukba.

Nem lesz kegyelem a Trump-kormányban, ha bevándorlásról van szó?
Nem lesz kegyelem a Trump-kormányban, ha bevándorlásról van szó?
Fotó: EPA/Oliver Contreras

Újabb nevek

Trump azóta adminisztrációjának újabb alakjait fedte fel: Elise Stefanik, New York állam republikánus párti kongresszusi képviselője lesz az Egyesült Államok következő ENSZ-nagykövete. Elise Stefanik a kongresszus alsóházának egyik legmagasabb rangú republikánus tagja, a képviselőházi republikánus konferencia elnöke. Elkötelezett támogatója Donald Trump politikájának, és a nyilvánosság előtt számos alkalommal fejezte ki Izrael melletti kiállását.

Az amerikai környezetvédelmi ügynökség élére szintén egy New York-i képviselő érkezik, Lee Zeldin 2022-ben sikertelenül indult a kormányzóságért – ez egyébként a hagyományosan sötétkék államban nem meglepő eredmény. Trump beszámolója szerint Zeldintől a majdani elnök azt várja, hogy

biztosítsa a tisztességes és gyors deregulációs döntéseket, amelyeket úgy fognak meghozni, hogy felszabadítsák az amerikai vállalkozások erejét.

Trump közleménye szerint Zeldin emellett „a legmagasabb környezetvédelmi normákat fogja fenntartani, beleértve a bolygó legtisztább levegőjének és vizeinek megőrzését”.

Stephen Miller a törvényhozásért felelős helyettes vezető pozícióját kapja a kormányban, a rendkívül migrációellenes és keményvonalas politikus. Miller Trump egyik leghosszabb ideje szolgáló tanácsadója, már 2016-os elnökválasztási kampányában is jelen volt, és számos politikai döntésében központi szerepet játszott, különösen a bevándorlással kapcsolatban, beleértve Trump 2018-as lépését, amikor elrettentő programként több ezer bevándorló családot különválasztott. Miller segített Trump számos keményvonalas beszédének megalkotásában is, és gyakran volt e politikák nyilvános arca Trump első hivatali ideje alatt és kampányai során.

Hivatalos bejelentés egyelőre nem történt, ám a hírek szerint nemzetbiztonsági tanácsadónak kérte fel Donald Trump Mike Waltz floridai képviselőt, a hadsereg nemzeti gárdájának nyugalmazott tisztjét és háborús veteránját – a politikus hagyományosan rendkívül kemény álláspontot képvisel Kínával szemben, korábban pedig kiállt az Ukrajnának nyújtott támogatás mellett, igaz, szorgalmazta azt, hogy vizsgálják felül pontos mibenlétét.

Aki érkezhet

Egyelőre még csak suttognak arról, hogy a Trump-adminisztráció külügyminisztere a leendő elnök régi riválisa lehet, Marco Rubio floridai szenátor 2016-ban harcolt Donald Trumppal az elnökjelöltségért.

Rubio jelenleg a szenátus hírszerzési bizottságának alelnöke, és tagja a külügyi bizottságnak, miniszteri kinevezése még egyáltalán nem biztos, ám érkezésével olyan vezetőt kapna az amerikai diplomácia, akit külpolitikai „sólyomnak” tartanak – vagyis olyannak, aki keményvonalas álláspontot képvisel – Iránnal, valamint Kínával szemben. Rubio Ukrajnát támogatja az orosz-ukrán háborúban, azonban korábban már beszélt arról, hogy a háborút le kell zárni.

Trump és Rubio viszonya a 2016-os kampányban meglehetősen puskaporos volt, különösen a bevándorlási ügyekben csaptak össze, ez pedig sértegetéshez vezetett: Trump „kis Marco”-nak nevezte a szenátort, Rubio pedig Trump „kis kezeit” gúnyolta.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG