2p

Elmondta: nem lesz könnyű leváltani. 

Volodimir Zelenszkij szerint továbbra is van esély a kapcsolat helyreállítására Donald Trumppal, annak ellenére, hogy pénteken az Ovális Irodában éles vita alakult ki közöttük. A londoni ukrán csúcstalálkozó után nyilatkozva hangsúlyozta: a tárgyalásokat nem nyilvánosan, hanem zárt ajtók mögött kell folytatni, erről a Reuters írt. 

Az ukrán elnök megerősítette, hogy Ukrajna nem ad át területeket Oroszországnak egy békemegállapodás részeként. A vasárnapi londoni csúcstalálkozón európai vezetők egy Ukrajnát támogató béketervezetet készítettek, amelyet az Egyesült Államokna akarnak eljuttatni.

Zelenszkij nem hiszi, hogy az Egyesült Államok teljesen leállítaná az Ukrajnának nyújtott támogatásokat, mert „a civilizált világ vezetőiként” nem akarnának segíteni Vlagyimir Putyinnak. Ugyanakkor hozzátette, hogy minden forgatókönyvre fel kell készülniük.

A londoni találkozón Keir Starmer brit miniszterelnök meleg fogadtatásban részesítette Zelenszkijt, akit támogatói is üdvözöltek a Downing Street környékén. A csúcson az európai vezetők közös fellépést szorgalmaztak Ukrajna biztonsági garanciáinak megerősítésére.

Zelenszkij megerősítette, hogy Ukrajna továbbra is hajlandó aláírni az Egyesült Államokkal tervezett ásványianyag-megállapodást, amely az amerikai támogatás biztosításának egyik eszköze lett volna. Trump ezt korábban a segélyek „visszafizetésének” egyik formájaként említette.

Zelenszkij visszautasította azokat a republikánus felvetéseket, amelyek szerint le kellene mondania.

„Nem lesz könnyű leváltani engem. Ehhez nem elég választásokat tartani, azt is meg kellene akadályozni, hogy indulhassak rajtuk.” 

Az ukrán elnök szerint egy NATO-tagság elnyerése teljesítené küldetését, és biztosítaná Ukrajna védelmét egy újabb orosz agresszióval szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Van egy nagyon szűk keresztmetszete az Irán elleni izraeli csapásoknak
Litván Dániel | 2025. június 16. 05:43
Ez jelentősen korlátozhatja az Irán elleni izraeli légiháború eredményességét, és jócskán meghosszabbíthatja a konfliktust.
Nemzetközi Trump és Netanjahu is megszólalt az új háborúról
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 18:11
Izrael egy egzisztenciális küzdelem kellős közepén áll Netanjahu szerint.
Nemzetközi 200 ezer izraeli maradt külföldön
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 16:51
Hetekbe telhet, mire az izraeliek hazatérnek.
Nemzetközi Korrupció miatt elvették Nicolas Sarkozy Becsületrend kitüntetését
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 16:10
Jogerősen elítélt személy a kitüntetést nem viselheti.
Nemzetközi Rendőrökre támadtak a tüntetők Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 15:10
Portland-ben több rendőr megsérült, amikor a szövetségi bevándorlási hatóság ellen tiltakozók megtámadták a szervezet helyi létesítményét szombaton, míg Salt Lake City-ben lövöldözés volt a kitoloncolások elleni tüntetésen.
Nemzetközi Izrael sürgős üzenetet küldött az iráni lakosságnak
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 13:28
Az izraeli hadsereg (IDF) egyik szóvivője felszólította vasárnap az irániakat, hogy aki fegyvergyártó üzem közelében tartózkodik, sürgősen távozzon onnan.
Nemzetközi Izrael-Irán: a német külügyminiszter inkább tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 12:37
Johann Wadephul csillapítaná a konfliktust.
Nemzetközi Tömegével buknak le a brit egyetemisták a mesterséges intelligenciával
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 11:53
Viszont kevesebb a plágium.
Nemzetközi Uniós főképviselő: Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 11:10
 A tartós biztonságot azonban a diplomácia építi.
Nemzetközi Donald Trump bazi nagy katonai parádéval ünnepelte a születésnapját
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 10:39
Hatalmas katonai parádéval ünnepelték Washingtonban az amerikai hadsereg megalakulásának 250. évfordulóját szombaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG