2p

Az amerikai elnök kész megszüntetni az Irán elleni szankciókat, ha Teherán változtat az Egyesült Államokkal szembeni ellenséges szándékain.

Donald Trump kész megszüntetni az Irán elleni szankciókat, ha a teheráni vezetés változtat az Egyesült Államokkal szembeni ellenséges szándékain – az amerikai elnök erről egy vasárnap sugárzott interjúban beszélt. Trump a Fox News hírtelevízió Sunday Morning Futures című műsorában kijelentette: „feloldom a szankciókat Iránnal szemben, ha békésen viselkednek, és megmutatják, hogy nem ártanak nekünk többet”.

Az elnök megismételte, hogy az egy héttel korábbi amerikai légicsapással megsemmisítették Irán nukleáris ambícióit. Azzal kapcsolatban, hogy a teheráni rezsim újrakezdheti-e az atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó programját, Trump úgy fogalmazott: „az utolsó dolog, amivel most foglalkozni akarnak, az a nukleáris”, és hozzátette, hogy Irán szerinte „belefáradt” az elmúlt időszak eseményeibe.

Donald Trump közölte, hogy az Egyesült Államokon belül a védelmi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is nyomoz a kiszivárogtatott előzetes hírszerzési összefoglaló ügyében, ami arról szól, hogy az iráni atomlétesítmények elleni légicsapások csupán korlátozott eredményt hoztak.

A Trump-kormány szerint a kiszivárogtatott minősített, belső felhasználásra szánt előzetes és részleges elemzés alapján számos médium „álhíreket” jelentetett meg, ugyanis a későbbi hatáselemzések szerint a célzott katonai művelet a szándékolt hatást érte el, és a várt eredményt hozta. Az elnök országok említése nélkül azt mondta: a közelmúlt eseményeit követően több közel-keleti ország akar részese lenni az Izrael és arab országok közötti megbékélést szolgáló Ábrahám Egyezményeknek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG