2p

Az amerikai politika vezetői üdvözölték a Hamász vezetőjének halálát, Joe Biden a háború lezárását sürgette.

Az iszlamista Hamász palesztin szervezetet vezető Jahja esz-Szinvár halála lehetőséget nyit megteremteni a terrorszervezet nélküli Gázát - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök csütörtökön.

Joe Biden úgy fogalmazott, hogy ez egy "jó nap Izrael, az Egyesült Államok és a világ számára", valamint közölte, hogy telefonon gratulál Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek és Izrael más vezetőinek, akikkel szeretne beszélni a túszok kiszabadításához vezető útról és a háború befejezéséről "egyszer és mindenkorra". Az elnök egyben azt hangoztatta, hogy Izraelnek minden joga megvan a Hamász katonai szervezetének és vezetőinek megsemmisítéséhez, és úgy vélte, hogy a palesztin szervezet ma már nem lenne képes még egy, a 2023 október 7-ihez hasonló támadás végrehajtására.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy Szinvár olyan hatalmas akadály volt a béke előtt, amely most elhárult. Amerikai védelmi illetékesek csütörtökön arról is beszámoltak, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter a NATO miniszteri ülése közben értesült az izraeli katonai akcióról és Szinvár haláláról, valamint azt is hozzátették, hogy az izraeli fél tájékoztatta a Pentagont, amihez fotókat is mellékelt.

  • Csütörtök délután az izraeli hadsereg (IDF) katonái megöltek három terroristák, köztük valószínűleg Jahja Szinvárt, a Hamász iszlamista terrorszervezet augusztusban kinevezett új politikai vezetőjét, az Izrael ellen tavaly október 7-én végrehajtott terrortámadás feltételezett értelmi szerzőjét. Szinvár Izrael első számú célpontja volt Gázában. 
  • Az izraeli külügyminiszter csütörtök este közölte, biztosra vehető, hogy a Hamász vezetőjét ölték meg Gázában.

A libanoni militáns csoport, a Hezbollah viszont közölte, hogy egy új, kiélezett szakaszba lép Izrael elleni háborújuk, Irán szerint pedig „megerősödik az ellenállás szelleme” azzal, hogy izraeli katonák megölték a Hamász politikai vezetőjét. 

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG