2p

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke a vártnál magasabb inflációs adatra reagáló szerdai közleményében felszólította az amerikai cégeket, a kereskedelem szereplőit, hogy csökkentsék áraikat az infláció letörésének érdekében.

Joe Biden szerint ugyan az áremelkedés üteme a 2022 közepén tapasztalt csúcspontjáról 60 százalékkal mérséklődött, de még így is túlságosan magas, különösen a lakhatás és az élelmiszerek ára. Kifejtette, hogy a lakhatási költségek mérséklése érdekében van egy terve, amely 2 millió új otthon építéséről és felújításáról szól. Az elnök megígérte, hogy az infláció elleni küzdelem elsődleges gazdasági prioritása marad.

A korábbi elnök, Donald Trump újságírók előtt a friss adatot úgy kommentálta: Joe Biden elvesztette az ellenőrzést az infláció felett, és visszatért az áremelkedés magas szintje. A republikánusok nem hivatalos elnökjelöltje Georgia államban tartott kampányrendezvénye előtt a repülőtéren nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Bidennek "fogalma sincs arról, hogy mit csinál, és az ország történetének legrosszabb elnöke".

A szerdán nyilvánosságra hozott, márciusi inflációs számok azt mutatják, hogy a 2022 óta mérséklődő drágulási ütem 2024 elejére megtorpant, és a 12 havi infláció a februári 3,2 százalék után márciusban 3,5 százalékra emelkedett. A részletes adatokból kiderül, hogy a szolgáltatások ára átlag felett emelkedett, ahogy a lakhatási költségek is, valamint szerepet játszik a magas áremelkedési ütemben az üzemanyagok márciusi drágulása is.

oe Biden évértékelő beszéde közben
oe Biden évértékelő beszéde közben
Fotó: EPA/MICHAEL REYNOLDs

A márciusi infláció nyomán gazdasági elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy emiatt későbbre tolódhat az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatcsökkentési lépése, amit Jerome Powell, a Fed elnöke már tavaly év végén kilátásba helyezett. A kamatszint fenntartása ugyanakkor további nyomást helyez a lakosságra, amely jelzáloghitelek és a hitelkártyák magas kamatain keresztül fizeti meg ennek árát.

A kamatcsökkentés elmaradásáról szóló piaci várakozásra utal az is, hogy a magas inflációs adat nyomán komolyabb mértékben csökkent szerdán a New York-i tőzsde irányadó indexe, a Dow Jones, ami a délutáni órákban egy százalékot jóval meghaladó mértékű mínuszban volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG