2p

Már hétfőn döntenek az olajáról ismert kanadai tartomány sorsáról.

Népszavazást tartanak hétfőn Kanada olajiparáról ismert Alberta tartományában arról, hogy

meginduljon-e egy folyamat, amely egy későbbi, jogilag kötelező erejű, Kanada elhagyásáról szóló referendumhoz vezethet.

A szavazók arról döntenek, hogy Alberta Kanada része maradjon-e, vagy elindítsák az elszakadás lehetőségét előkészítő eljárást. A közvélemény-kutatások szerint a tartomány lakóinak nagy többsége a kanadai egység fenntartását támogatja: a felmérésekben mintegy 70 százalék a maradás mellett, körülbelül 20 százalék pedig ellene foglalt állást, míg a többiek bizonytalanok voltak.

Több millióan érintettek

A mintegy ötmillió lakosú Alberta Kanada nyugati részén fekszik, és elsősorban a Sziklás-hegység nemzeti parkjairól, valamint jelentős olajiparáról ismert. Lakosságának nagy része Edmontonban és Calgaryban él.

A tartományban régóta működik egy kisebbségi függetlenségi mozgalom, amely kulturális és gazdasági okokra hivatkozva szorgalmazza a Kanadától való elszakadást. Támogatói között vannak olyan olajipari szereplők, akik szerint a környezetvédelmi előírások korlátozzák működésüket, valamint a koronavírus-járvány idején bevezetett intézkedések és oltási előírások ellen tiltakozók egy része is.

Bár a függetlenségpártiak kisebbségben vannak, sikerült elérniük, hogy Danielle Smith tartományi miniszterelnök kiírja a népszavazást. Smith ugyanakkor következetesen Alberta Kanada részeként való megmaradása mellett érvelt.

Mark Carney kanadai miniszterelnök szintén többször felszólalt az elszakadás ellen. Egy albertai rendezvényen úgy fogalmazott: „Kanada működik”. Hozzátette, hogy Alberta nemzedékei hozzájárultak az ország felépítéséhez, ezért érdemes küzdeni az egység megőrzéséért. (MTI/dpa)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG