2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Donald Trump az ötletének megvalósítására egy szövetségi programot is elindított.

Az elnök a közlekedési és a veteránügyi minisztere társaságában ismertette a „Szabadság Fuvarozói Kezdeményezés” programot, aminek részeként a hadseregben nehézgépjárműveket vezető veteránok szinte azonnal hozzájuthatnak kereskedelmi hivatásos jogosítványhoz, és nem kell letenniük a közúti vizsgát, és egyes esetekben pedig az írásbeli teszt alól is felmentést kaphatnak.

A kezdeményezés keretében a sofőri tapasztalatokkal nem rendelkező leszerelt katonák gyorsított tanfolyamon kaphatják meg a kamionvezetésre jogosító engedélyt. Donald Trump hangsúlyozta, hogy cél az országban az elmúlt években illegális státuszuk ellenére is hivatásos jogosítványt szerző bevándorlók kiváltása.

„Ma lépéseket teszünk annak érdekében, hogy eltávolítsuk az amerikai utakról az illegálisan itt tartózkodó sofőröket és büszke amerikai veteránokkal pótoljuk őket. Épp itt az ideje” – fogalmazott és elmondta, hogy az Egyesült Államok 50 szövetségi államából eddig 34 csatlakozott a programhoz.

Az elnök azt állította, hogy hivatalba lépése óta már 24 ezer olyan sofőrt távolítottak el, aki nem beszél angolul, és összesen mintegy 28 ezer embertől akarják elvenni a jogosítványt, aki szavai szerint törvénytelenül szerezte azt meg, ugyanis illegálisan tartózkodik az országban. Donald Trump a törekvés alátámasztására több olyan halálos balesetet említett, amiben külföldiek által vezetett kamionok voltak érintettek, és a sofőrok nem tisztázott bevándorlási státuszuk ellenére szerezhettek hivatásos gépjármű-vezetői jogosítványt, ami bizonyos államokban lehetséges.

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG