2p

A feltételezett elkövetőt a rendőrség lelőtte.

Az északnyugat-angliai nagyváros rendőrségének csütörtök délutáni részletes beszámolója szerint a támadó is valószínűleg meghalt. A tájékoztatás megfogalmazása szerint azonban ezt „biztonsági okokból” egyelőre nem lehet egyértelműen megállapítani, mivel az illető „gyanús tárgyakat” viselt magán.

Ezek azonosítása végett a helyszínre tűzszerészek vonultak ki. A rendőrségi beszámoló szerint a támadásban ketten életüket vesztették, hárman súlyosan megsérültek.

Mentők a Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógánál
Mentők a Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógánál
Fotó: MTI/AP/PA/Peter Byrne

Andy Burnham, Manchester polgármestere nem sokkal korábban súlyos incidensnek minősítette a történteket, de hangsúlyozta, hogy a hatékony rendőrségi fellépésnek köszönhetően „a közvetlen veszélyhelyzet elmúlt”.

A támadás a Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógánál történt. A rendőrségi tájékoztatás szerint a feltételezett elkövető több embert autójával ütött el, másokat pedig megkéselt. Az utóbbiak között volt a zsinagóga egyik biztonsági őre is.

Az incidens a zsidó vallás legfontosabb ünnepe, a jóm-kipúr napján történt, amikor hívők sokasága látogatja a zsinagógákat.

A manchesteri zsinagóga is tele volt a támadás idején. A rendőrség közölte, hogy a hívőket a biztonsági akció idejére a zsinagógában tartották, utána pedig kiürítették az épületet.

Keir Starmer brit miniszterelnök a támadás hírére megszakította koppenhágai látogatását, hazautazott és összehívta a kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testületét (COBRA).

Starmer elmondta: a kormány megerősítette a nagy-britanniai zsinagógák rendőrségi őrizetét. Hozzátette: a támadást „különösen elborzasztóva teszi” az a tény, hogy jóm-kipur napján történt.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG