2p

Megkéseltek egy férfit a berlini holokauszt-emlékműnél néhány nappal a sorsdöntő választások előtt.

A német rendőrség letartóztatott egy férfit, akit a berlini holokauszt-emlékműnél elkövetett késelés elkövetésével gyanúsítanak, és súlyosan megsebesített egy spanyol turistát.

Egyelőre nem lehet tudni semmit a támadás indítékáról, két nappal azelőtt, hogy a németek szavaznának az országos választáson – írja a The Guardian.

A rendőrség szóvivője, Florian Nath azt mondta, a támadás pénteken este hatkor történt, „valószínűleg egy késsel. Talán valami mással.”

Közel három órával később egy férfi gyanúsított felkeresett egy tisztet az emlékmű körüli kordonban. „Vér volt a kezein, és ez nagyon gyanússá tette” – mondta Nath.

A berlini holokauszt emlékmű a németek egyik legszentebb helye
A berlini holokauszt emlékmű a németek egyik legszentebb helye
Fotó: Depositphotos

A szóvivő szerint a rendőrök letartóztatták a férfit és lefoglalták a támadófegyvert. Az áldozatot egy 30 éves spanyol férfiként azonosították, akit kórházba szállítottak.

Az emlékmű, amely a német főváros egyik legszentebb helye, a nácik által a második világháború során meggyilkolt hatmillió zsidónak állít emléket.

A német nemzeti választási kampányt – amelyben a közvélemény-kutatások szerint egy szélsőjobboldali párt 90 év után először kerülhet a második helyre – nagy horderejű támadások sorozata tarkított. Az egyik egy afgán bevándorlót hibáztatott késelés volt, ami heves vitát váltott ki a bevándorlásról.

És korábban letartóztattak egy 18 éves csecsen fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy támadást tervezett Izrael berlini nagykövetsége ellen.

Frissítés: a Tagesschau szerint egy 19 éves szír menekült követte el azt a támadást. A gyanúsított menekültstátuszt kapott Németországban, és egy lipcsei menekültszálláson él. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG