3p

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken.

Meloni a Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap szombati kiadásában megjelent nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy néhány európai vezető „kissé túlzottan átpolitizált” módon reagál Donald Trump amerikai elnök tevékenységére, pedig mindenkinek az szolgálná az érdekeit, ha a transzatlanti viszonyrendszert terhelő komoly feszültségeken felül lehetne kerekedni.

Az olasz kormányfő közölte, hogy nem ellenségnek, hanem Olaszország első számú szövetségesének tekinti Trumpot.

Úgy fogalmazott: konzervatív vezetőként egyértelműen közelebb állónak tekinti magát Trumphoz, „mint sok mindenki máshoz”, és megérti, ha egy vezető hazája nemzeti érdekeinek védelmére kel. „Én is ezt teszem” - hangsúlyozta.

Az amerikai elnök által kivetett importvámokra utalva Meloni kijelentette: az Egyesült Államok hosszú ideje folytat egyre protekcionistább politikát, az amerikai protekcionizmus nem Donald Trumppal kezdődött.

Meloni szerint Trump az elsődleges szövetségesük
Meloni szerint Trump az elsődleges szövetségesük
Fotó: EPA/FABIO FRUSTACI

Giorgia Meloni az ilyen szakpolitikai intézkedések közé sorolta az előző amerikai elnök, Joe Biden időszakában elfogadott inflációcsökkentési törvénycsomagot, amelynek voltak és vannak erőteljes kereskedelempolitikai kihatásai is.

Hozzátette: Trump „konfrontatív” hozzáállása az európai védelmi politikához „égetően szükséges ösztönzést” nyújthat ahhoz, hogy Európa felelősséget vállaljon saját biztonságáért.

Az Európai Bizottság által kilátásba helyezett megtorló vámintézkedésekre utalva Meloni úgy fogalmazott: néha az a benyomása támad, hogy „ösztöneinkre hallgatva cselekszünk”. Hozzátette: az ilyen ügyekben jobb megoldás, ha „megőrizzük a nyugalmunkat és gondolkodunk”.

Az olasz kormányfő szerint az Európai Uniónak a döntéshozatali folyamat lassúsága is hátrányára válik.

„Nem könnyű versenyre kelni olyasvalakivel, aki egyetlen nap alatt száz elnöki rendeletet is alá tud írni” – tette hozzá az amerikai elnökre utalva.

Meloni kétségeinek adott kifejezést azzal a brit-francia kezdeményezéssel kapcsolatban, amelynek alapján az európai országok „bizalomerősítő” jelleggel békefenntartó erőket telepítenének Ukrajnába. Az olasz miniszterelnök szerint ebben az ügyben indokolt az óvatosság, mert ezt Moszkva provokációnak, fenyegetésnek tekintheti.

Giorgia Meloni szerint ugyanakkor Európát nemcsak keletről érhetik fenyegetések, hanem „360 fokos szögben mindenhonnan”.

„Ha egyszerűen azt gondoljuk, hogy csak a keleti végekre odafigyelve megvédhetjük magunkat, miközben nem figyelünk arra, hogy mi történik például a déli határvidékeken, abból problémák származhatnak” - mondta a Financial Times-interjúban az olasz kormányfő.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
Nemzetközi Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:35
Azt a szabadságot, amelyet a magyarok 1956-ban maguknak követeltek, ma az ukránok számára is meg kell védenünk – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
Nemzetközi Elfogták azt az ukrán állampolgárt, aki egy lengyel templomban késelt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:03
Késes támadás történt a kelet-lengyelországi Jaroslaw városban működő női bencés kolostor templomában, egy pap meghalt, további négy ember megsebesült. Az ukrán állampolgárságú elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette – közölte csütörtökön az Interia.pl hírportál rendőrségi közlésre hivatkozva.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta: erre készül most Trump az orosz-ukrán háborúban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:35
Donald Trump adminisztrációja most három lépéssel próbálja deeszkalálni az ukrajnai háborút.
Nemzetközi Újabb feltételeket teljesített Ukrajna, megnyílt az út hárommilliárd euró előtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:22
Az Európai Unió Tanácsa közel hárommilliárd euró kifizetését hagyta jóvá csütörtökön Ukrajna számára. Ez az Ukrajna Alap nyolcadik kifizetése lesz, amelyből közel 800 millió euró első alkalommal származik majd az ukrán támogatási hitelből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG