3p

Rendellenes feszültségingadozás okozta az április végi áramszünetet Spanyolországban – ismertette az ökológiai átmenetért felelős miniszter az incidens vizsgálatára létrehozott bizottság jelentését kedden a kormányülést követő sajtótájékoztatón Madridban.

Sara Aagesen elmondta: az országos méretű áramkimaradást több tényező okozta. A feszültség ingadozása miatt túlfeszültség keletkezett, amely leállások láncreakcióját indította el a rendszerben, miután a tartalék erőművek nem tudták stabilizálni a hálózatokat. A tárcavezető beszámolt arról, hogy mindössze 21 másodperc alatt megkezdődtek az erőművek leállásai, kezdve Granadával.

Mint mondta, az incidensekre reagálva a spanyol elektromos rendszer üzemeltetéséért felelős Red Eléctrica vállalat ugyan elrendelte egy új erőmű bekötését a déli zónában, de annak másfél órára volt szüksége az üzembe lépéshez, így nem állt készen időben a kiterjedt áramszünet megakadályozására.

„A rendszer üzemeltetője azt is észlelte, hogy a feszültség szabályozására rendelkezésre álló és erre programozott erőművek technikai korlátozások miatt nem az előírásoknak megfelelően szabályozták a feszültséget” - részletezte. Az elemzésből kiderült, hogy az elektromos rendszer nem rendelkezik elegendő dinamikus feszültségszabályozási kapacitással – tette hozzá.

„Azonosítottak olyan sebezhetőségeket, hiányosságokat, illetve a biztonsági intézkedések rossz konfigurációját, amelyek potenciális jövőbeli kockázatoknak tehetik ki a hálózatokat, rendszereket” - fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta: az áramszünetet nem kibertámadás idézte elő.

Sara Aagesen bejelentette: a jövő héten intézkedéscsomagot terjeszt a kormány elé, hogy az április 28-ihoz hasonló áramszünet ne fordulhasson elő újra. Ennek részeként meg akarják erősíteni a villamosenergia-rendszer szereplőire vonatkozó kötelezettségek betartásának felügyeletét, fel akarják gyorsítani a Nemzeti Energiabizottság létrehozását, és növelni kívánják a túlfeszültségek ellenőrzésére szolgáló erőforrásokat.

Április 28-án Európa egyik legsúlyosabb áramszünete sújtotta az Ibériai-félszigetet: földön ragadtak a légi járatok, megbénult a metrórendszer, megszakadt a mobilkommunikáció, nem működtek a bankautomaták, és leálltak a gyárak. A repülőterek és a pályaudvarok az ott rekedt utazók táborhelyévé változtak, az üzletek és irodák bezártak. Az áramellátás mintegy tízórás szünet után kezdett csak fokozatosan helyreállni az országban.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG