2p

Tombol a nyár Észak-Koreában.

Turisztikai központot létesített gazdaságfejlesztési programja keretében keleti tengerpartján Észak-Korea, de egyelőre belföldi turisták számára.

A mintegy 20 ezer látogató befogadására alkalmas tengerparti Vonszan-Kalma üdülőkomplexum szállodák és egyéb szálláshelyek mellett sport és más szabadidős tevékenységek űzésére alkalmas létesítményekkel, éttermekkel és kávézókkal van felszerelve.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető kedden tett látogatásán látványos ünnepség keretében vágta át a szalagot és nyitotta meg az „ország turisztikai iparának új korszakát bevezető” komplexumot – jelentette csütörtökön a hivatalos Korean Central News Agency (KCNA).

Egyelőre csak belföldi vendégeknek
Egyelőre csak belföldi vendégeknek
Fotó: Depositphotos

A KCNA szerint Kim Dzsongun kijelentette, hogy a létesítmény megépítése „az év egyik legnagyobb sikereként” fog bevonulni a történelembe, és „büszke első lépésnek” nevezte a kormány turizmusfejlesztési politikájának megvalósítása felé.

Jelentések szerint a Vonszan-Kalma övezet jövő kedden kezdi meg működését a belföldi turisták számára. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy mikor fogadhatják az első külföldi turistákat.

Észak-Korea még nem szüntette meg teljesen a koronavírus-járvány kitörésekor bevezetett utazási korlátozásokat, köztük a külföldi turisták beutazásának tilalmát. 2024 februárjától az ország fogad ugyan orosz turistákat a két ország közötti katonai és egyéb partnerségek keretében, de a pandémiát megelőzően a látogatók több mint 90 százalékát kitevő kínai csoportos utazások továbbra is szünetelnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG