2p

Közreműködött az USAID megnyirbálásában.

Pete Marocco, a kormánytisztviselő, aki fontos szerepet játszott az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) leépítésében, elhagyta az amerikai külügyminisztériumot – árulták el források a Reuters kérdésére.

Donald Trump elnök kormánya szinte az összes USAID-dolgozót el akarta bocsátani, miközben az Elon Musk által vezetett Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) komolyan megvágta a költségvetést, és sok szerződéses munkatársat elbocsátott az államigazgatásban – arra hivatkozva, hogy ez a pazarlás elleni küzdelem része volt.

 „Pete-t azért hozták a külügyminisztériumba, hogy alaposan átvizsgálja, mire megy el minden egyes dollár a külföldi támogatásokból. Elvégezte ezt a feladatot, és komoly visszaéléseket tárt fel az adófizetők pénzével kapcsolatban” – mondta a hírügynökségnek egy magas rangú tisztviselő, aki névtelen akart maradni.

A Reuters forrásai szerint elképzelhető, hogy Maroccót valójában rákényszerítették a távozásra, ugyanis csütörtökön még tartott egy megbeszélést a külügyminisztériumban, ahol közel húsz szakértővel beszélgetett a külföldi segélyezés jövőjéről.

Teljes a káosz

A Trump-kormány múlt kedden visszaállította legalább hat olyan külföldi segélyprogramot, amelyeket nemrég töröltek – főként sürgősségi élelmiszersegélyekről van szó.

Ez a gyors visszafordulás jól mutatja, milyen kiszámíthatatlanul történnek a külügyi támogatásokkal kapcsolatos döntések Trump alatt: egyik nap megszüntetnek egy programot, pár nap múlva újraindítják, aztán megint törlik – ezzel súlyosan megzavarva a nemzetközi humanitárius munkát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG