2p

Ez csak az első részlet.

Az Európai Bizottság 150 millió eurót folyósított a Palesztin Hatóság számára a rövidtávú sürgősségi pénzügyi támogatás első részleteként - közölte szerdán a brüsszeli testület.

Az EU végrehajtó szerve július 19-én szándéknyilatkozatot írt alá a Palesztin Hatósággal, amelyben stratégiát határoztak meg a Gázai övezet helyreállításának elveire vonatkozóan, valamint 400 millió eurós vissza nem térítendő támogatást és kölcsönt biztosítanak a palesztin gazdaság költségvetési helyzetének kezelésére. Az EU a segélyt három kifizetésben folyósítja 2024 júliusa és szeptembere között, a Palesztin Hatóság reformprogramja végrehajtásától függően.

Romokban a Gázai övezet – palesztin menekültek a Khan Júnisz városban 2024. május 8-án
Romokban a Gázai övezet – palesztin menekültek a Khan Júnisz városban 2024. május 8-án
Fotó: EPA/MOHAMMED SABER

A 400 millió eurós rövidtávú uniós sürgősségi pénzügyi támogatás első részletét szerdán folyósították. Ebből az összegből 58 millió eurót a Pegase elnevezésű, a Gázában dolgozó közalkalmazottak fizetését kiegészítő, valamint az alapvető közszolgáltatások fenntartását célzó programon keresztül utalták. Az összeg fennmaradó részét - 92 millió eurót - az Európai Beruházási Bank biztosítja a Palesztin Valutaalapnak nyújtott hitelkereten keresztül.

Szeptember elején a bizottság jogalkotási segélyprogramra vonatkozó javaslatot fog előterjeszteni, melynek célja, hogy a Palesztin Hatóság 2026-ra elérje a költségvetési egyensúlyt és biztosítsa a hosszútávú pénzügyi fenntarthatóságot. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a segélyekre vonatkozóan azt nyilatkozta, hogy az erős Palesztin Hatóság kulcsfontosságú a kétállami megoldás megvalósításához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG