2p

Az orosz hadsereg összesen 318 támadóeszközt vetett be ukrajnai kulcsfontosságú infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a légvédelem több mint 75 százalékukat megsemmisítette, azonban a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, és komoly károk keletkeztek – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.

 

Az előzetes adatok szerint a légvédelem a 25 különböző típusú rakétából 7-et, a 293 drónból pedig 240-et megsemmisített, azonban 24 helyszínen összesen 48 rakéta és drón célba talált – jelentette pénteken a légierő parancsnokságának Telegram-csatornája. A hivatalos közlemény délelőtti kiadáskor még tartott a légitámadás, néhány drón az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Keddre virradó éjszaka az orosz hadsereg légicsapást mért Harkiv külvárosára, a támadásban négy ember életét vesztette, nyolcan pedig megsebesültek, és megsemmisült a Nova Posta terminálja - jelentette az Unian hírügynökség Oleh Szinyehubov megyei katonai kormányzó Telegramon közzétett jelentését idézve. A Harkiv Megyei Ügyészség közlése szerint az orosz erők előbb két rakétát, ezt követően pedig négy drónt vetettek be. Az áldozatok és a sebesültek mindegyike a posta alkalmazottja volt – közölte a vállalat sajtószolgálata a Telegram-csatornáján.

Január 13-án éjszaka Odesszát újabb tömeges dróntámadás érte, hatan megsebesültek, energetikai létesítmények, lakóházak rongálódtak meg, egy kórház, egy óvoda, egy líceum, egy fitneszközpont épületében is károk keletkeztek - tette közzé Oleh Szinyehubov megyei katonai kormányzó Telegram-bejegyzése nyomán az Interfax-Ukrajina hírügynökség. A katasztrófavédelmi szolgálat jelentése szerint több helyen tűz keletkezett, de a lángokat rövid idő alatt megfékezték a tűzoltók.

Az orosz csapatok éjszakai támadásának következtében Kijev megye három járásában lakóházakban és gazdasági épületekben keletkeztek károk, azonban a csapásoknak nincsenek áldozatai és sebesültjei – jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség Mikola Kalasnyik katonai kormányzó Telegram-bejegyzésére hivatkozva. A Bucsai járás egy részében vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el az ellenséges támadások miatt – fűzte hozzá a megyevezető.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
Nemzetközi A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:57
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Nemzetközi Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:45
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.
Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
Nemzetközi Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 17:09
Ellentámadásokat és új, orosz területen indított műveleteket jelentett be szerdán Mihajlo Drapatij.
Nemzetközi Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:42
Amerikai csapásokat helyezett kilátásba iráni támadások esetén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG