2p

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök péntek éjjel kiadott utasítására az izraeli hadsereg (IDF) leállította a Gáza város elfoglalását célzó hadműveletet és áttért a védekezésre.

„A Hamász válasza nyomán Izrael felkészül a Trump-terv első szakaszának haladéktalan végrehajtására, amely az összes túsz azonnali szabadon bocsátását célozza. Továbbra is teljes együttműködésben fogunk dolgozni az elnökkel és csapatával, hogy a háborút az Izrael által meghatározott, az elnök jövőképével összhangban álló elvek szerint zárjuk le” - közölte korábban a miniszterelnöki hivatal.

Az izraeli politikai vezetők Donald Trump amerikai elnök nyilatkozata után elrendelték a hadseregnek, hogy állítsa le a Gázaváros elfoglalására irányuló hadjáratot – jelentette be a katonai rádió és a közszolgálati Kan csatorna.

A katonai rádió szerint a hadseregnek adott utasítás kimondja, hogy a műveleteket „a minimálisra” kell csökkenteni, a szárazföldön lévő csapatok pedig kizárólag védelmi manővereket hajthatnak végre. Az utasítást izraeli és amerikai tisztviselők közötti éjszakai tárgyalásokat követően adták ki. A Kan csatorna szerint várhatóan hamarosan megkezdődnek a Trump-tervről szóló tárgyalások.

A hadsereg bejelentette, hogy Éjal Zamír vezérkari főnök „különleges helyzetértékelést” tartott a legfőbb tábornokokkal. Az IDF közleménye szerint „a politikai vezetés utasításának megfelelően” Zamír elrendelte, hogy az izraeli hadsereg készüljön fel „Trump túszszabadítási terve első szakasza végrehajtására”. Az IDF nem részletezte közleményében, hogy pontosan mit takar az utasítás.

A Gázai övezetet ellenőrző Hamász nem sokkal korábban jelentette be, hogy kész elengedni a területen fogva tartott izraeli túszokat, Trump pedig ezt követően felszólította az izraeli hadsereget, hagyjon fel az övezet elleni csapásaival.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG