2p

A WHO főigazgatója humanitárius katasztrófára figyelmeztet.

Izraeli légicsapás érte helyi idő szerint vasárnap a Gázai övezeti al-Aksza kórházat, négyen meghaltak, 17-en megsebesültek az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) értesülése szerint. Hálid ed-Dakrán, a Deir el-Balah városban lévő kórház szóvivője azt mondta, a sebesültek között több újságíró van. Az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte, hogy az Iszlám Dzsihád egyik irányítóközpontját támadták, amelyet az iszlamista terrorszervezet a létesítményben alakított ki.

Korábban már egy baptista kórházat is ért találat
Korábban már egy baptista kórházat is ért találat
Fotó: MTI / EPA / Mohamed Szaber

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója vasárnap este azt közölte: 21 beteg halt meg a Gázai városban lévő as-Sifá kórházban azóta, hogy az IDF március 18-án ostrom alá vette az épületét. Az X közösségi oldalon közzétett bejelentésében Tedrosz kiemelte, hogy ebben a kórházban már csupán minden 15 emberre jut egy üveg ivóvíz, és a rossz higiéniai körülmények miatt gyorsan terjednek a fertőző betegségek. Figyelmeztetett arra is, hogy az élelemhiány miatt a cukorbetegek különösen veszélyben vannak.

Az IDF katonái hétfőre virradóan elhagyták a kórházat. A WHO úgy tudja, jelenleg 107 páciens tartózkodik az intézményben.

A palesztin médiumok jelentése szerint az IDF súlyos pusztítást okozott az épületegyüttesben, amely a legnagyobb az övezetben. A polgári védelem – amely természetesen szintén a Hamász iszlamista terrorszervezet ellenőrzése alatt áll – azt közölte, hogy az izraeli hadsereg távozása után mintegy háromszáz holttestet találtak a kórházban és környékén.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap este sikeresnek minősítette az as-Sifánál végrehajtott hadműveletet, „sebészien pontosnak” nevezte azt. Több mint kétszáz terroristát öltek meg a katonák, és több száz megadta magát - tette hozzá. A hadsereg szóvivői korábban arról számoltak be, hogy a Hamász fegyveresei nemcsak megbújtak az épületkomplexumban, hanem komoly infrastruktúrát alakítottak ki ott maguknak, és hevesen ellenálltak az izraeli katonák ostromának.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG