4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Jens Stoltenberg főtitkár szerint az ororszok által megtámadott ország útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan.

Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan - jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.

Jens Stoltenberg az Ukrajnát érintő szerdán hozott döntésekről elmondta, hogy azok a támogatás növeléséről szólnak. Beszámolt arról, hogy az Ukrajnának szánt nemzetközi biztonsági támogatás legnagyobb részének összehangolása a NATO kezébe kerül, amelyet németországi központból irányítanak egy altábornagy parancsnoksága alatt. A központot kiegészítik a keleti tagállamokban létesítendő elosztó-központok, ahonnan a szállítmányokat eljuttatják Ukrajnába - tette hozzá a főtitkár. Ugyancsak a NATO koordinálja majd az ukrán erők kiképzését tagországok területén. 

Az MTI beszámolója szerint Jens Stoltenberg kifejtette, hogy az Ukrajna támogatására hozott döntések nem teszik a szövetséget a konfliktus részesévé, de segítenek Ukrajnának abban, hogy élni tudjon az önvédelem jogával.

Hozzátette, hogy 40 milliárd eurós kiindulási összeggel pénzügyi ígéret is született Ukrajna számára, hogy olyan katonai erőt tudjon kiépíteni, amely győzelemre képes és el tudja hárítani az orosz agressziót, valamint elrettentést jelent a jövőben. 

Jens Stoltenberg szavai szerint ezek az eszközök arra szolgálnak, hogy a háború lezárható legyen, és úgy fogalmazott, hogy "minél hitelesebb és minél tartósabb a támogatás, Moszkva annál gyorsabban felismeri majd, hogy nem tud bennünket kifárasztani".  

A NATO-csúcstalálkozó szerdán nyilvánossá tett nyilatkozata úgy fogalmaz, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van, és a szövetség "folytatja támogatását a teljes euroatlanti integráció felé vezető visszafordíthatatlan úton, ide értve a NATO-tagságot is". A NATO-ba való hivatalos meghívóval kapcsolatban a közleményben az olvasható, hogy az akkor történhet meg, amikor a szövetségesek között erről egyetértés születik és Ukrajna teljesíti a feltételeket. 

Az állam és kormányfők által elfogadott közös dokumentum egyben azt is hangsúlyozza, hogy a NATO nem keres konfliktust Oroszországgal, és nem jelent rá veszélyt, valamint tartalmazza a kommunikációs csatornák nyitva tartásának fontosságát a kockázat csökkentése és eszkaláció megelőzése érdekében.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a katonai szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából tartott háromnapos csúcstalálkozó második napján, 2024. július 10-én a washingtoni Walter E. Washington rendezvényközpontban.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a katonai szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából tartott háromnapos csúcstalálkozó második napján, 2024. július 10-én a washingtoni Walter E. Washington rendezvényközpontban.
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

A szerdai ülésnapot követő sajtótájékoztatón Jens Stoltenberg azt is elmondta, hogy döntések születtek a NATO erősítése és tagjai biztonságának növelése érdekében, valamint szó volt a biztonság fentartását szolgáló költségek megosztásáról. Beszámolt a védelmi szövetség keleti tagállamaiba telepített harckész egységekről, és arról, hogy jelenleg több mint 500 ezer katona áll készenlétben a szövetség területén. Hozzátette, hogy a NATO az elmúlt időszakban a hidegháború óta legátfogóbb védelmi tervet volt képes életbe léptetni. 

A főtitkár kifejtette: az eredmények elérését az tette lehetővé, hogy a tagállamok történelmi mértékben növelték védelmi kiadásaikat. Ismét rámutatott arra, hogy, amikor 2014-ben megfogalmazták a GDP 2 százalékának megfelelő előírást a tagállamok védelmi kiadásaira vonatkozóan, akkor csupán 3 szövetséges tudta azt teljesíteni, míg jelenleg 23. 

Beszámolt arról, hogy a NATO állam- és kormányfőinek ülésén megállapodás született a védelmi ipari együttműködésről a termelés fokozása érdekében. Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy a szövetségesek a lég- és rakétavédelem megerősítéséről is döntést hoztak, aminek része egy új támaszpont kialakítása Lengyelországban. 

A NATO washingtoni csúcstalálkozója csütörtökön folytatódik, amikor a tagországok állam- és kormányfőihez csatlakoznak az Európai Unió képviselői, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség több vezetője, ezt követően pedig összeül a NATO-Ukrajna Tanács is, amelyen részt vesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG